Szép
őszi nap volt ez. Épp október-november táját írtuk. A fák kezdték
leveleiket átszínezni, varázsosabbnál varázsosabb színekben pompázni. A
barna, a sötét-zöldes, a sárgás és a bordó minden árnyalata egymással
lejtette őszi táncát. A Ligetben szép nagy gesztenyefák kacsintgattak az
elsétáló párokra. Lassan a gesztenyék is elkezdtek lehullani. A park
tele lett gesztenyékkel.
A sok gesztenye közül volt egy kis apró. Kis, pici, apró, benne a kívül szúrós burokban. Úgy érezte, jó neki ott. Ott benn meleg van, kinn pedig már fagyos hideg idők jártak. Ott benn, senki nem bánthatja. Bezárkózott.
Egyszer egy kislány felvette a kis kezébe.
-Hú,Te aztán nagyon szúrós vagy. Tudod e ,hogy jobban szeretem a finom,puha,lágy formádat.
Majd el is dobta. Szúrt!
A kis gesztenyének nagyon rosszul esett, hogy a kislány eldobta magától.
-Kívül szúrós vagyok, de belül…belül mégis csak olyan vagyok, mint a többi társam. Nem vagyok se jobb, se rosszabb. Alapvetően ugyanolyan puha, lágy,finom tapintású vagyok, mint ők. Ugyanúgy érzek.
Ahogy ezt így kimondta, elbizonytalanodott önmagában. Nem szerette magát, nem szerette ezt a szúrós énjét. Nem szerette külső burkát, mert így,ebben az állapotban még egy kisgyerek se közeledett hozzá a maga kis bátor kíváncsiságával.
-Mégis. Jobb nekem így, nem igaz?- morfondírozott magában. Hideg is van, fagy is van, az emberek belém rúghatnak, bánthatnak, fájdalmat okozhatnak. A külső szúrós burkom csak véd mindentől.
Ahogy így gondolkozott a kis gesztenye, ott benn a burokban elkezdett egyre csak magányosabbá válni.
Gondolkozott,gondolkozott.
Mégis csak fel kéne bomlani, feltörni a külső keménységet, a kemény szúrós burkot- gondolta. Igaz,félek.
Így félek a külvilágtól,de csak így,megnyílva lesz lehetőségem a teljes igazi kis gesztenye-életre.
Hát, így, telt az idő. Napok mentek, hetek teltek, a kis gesztenye elkezdte szúrós burkát feltörni, elkezdett nőni. Kinőtte eddigi zárt otthonát s bármennyire is félt ki kellett lépnie a világba.
Az idő telt, az őszi-téli hónapok lassan-lassan úsztak bele a ködbe. Minden egyes nap emberek jöttek-mentek a Ligetben, így a gesztenyefák soha nem unatkoztak. A kis gesztenye pedig alig várta, hogy végre a tüskés burokból kibújjon és éljen.Félt, viszont tudta,hogy ez egyszer meg fog történni,hiszen érezte,hogy nő,s egyre növi ki eddigi védett kis lakását. Nőtt, nőtt, fejlődött az összes kis gesztenyével majd egy szép napon,a gesztenyefák alatt a földet sok-sok szebbnél szebb mélybarna gesztenye borította. Köztük is ez a kis gesztenye, a mi kis gesztenyénk volt a legszebb és a legfinomabb-legpuhább-legszeretettelibb barna.
A kis gesztenyén egy szép nagy szívmotívum volt látható.
Ekkor már a
gesztenyék többsége lenn, szanaszét a fák alatt. A fákon már csak
egy-két őszi színes levél és a néha napján arra tévedő madarak lakoztak.
A kis gesztenye, elkezdte kalandozását a világban. Az ősz egyre csak haladt előre. A gesztenye félt, hogy az egész hideg,fagyos őszi-téli időszakot kinn tölti, de nem így lett. Egy szép napon arra sétált egy kislány az anyukájával.
A kis gesztenye volt az első, akit a gesztenyecsapatban észrevett. A kislány meglátta a kis gesztenye szív alakú foltját, érezte szívét és puhaságát. Rögtön megszerette.
-Hazavihetem? Kérlek! – kérlelte édesanyját.
A kis gesztenye egy percen belül már a kislány zsebében volt. Itt újra, mintha csak burokban lett volna. De ez a burok már nem tüskés volt, hanem puha, finom,meleg. Ebben melegség volt, szív és szeretet.
Ahogy a kis gesztenye ott a kislány zsebében megbújt, megérezte, ki is ez a kislány. Ő az, aki szúrós korában eldobta. Akkor nagyon haragudott a kislányra, s úgy érezte,soha nem fog kibontakozni a burokból,hiszen mindenki csak félredobja. Most viszont, végül megérezte a szeretetet. Egy kislány feltétel nélküli szeretetét és védelmét.
A kislány és a kis gesztenye az őszi-téli időszak további részére jó barátok lettek. A kislány szerette a gesztenye puhaságát és azt az óriási szívét, amit a foltja mutatott. Mutatta, hogy igen, ott benn, valójában egy nagy szív rejlik. A kis gesztenye pedig megtapasztalta, hogy a világ nem gonosz. Megtapasztalta,hogy megéri a tüskés burkot levetkőzni, hiszen soha nem tudhatja,hogy mikor kivel találkozik,így,kifejlődve, szívvel-lélekkel-folttal,a maga puhaságával,szeretetével.
Ahogy telt az idő, gesztenyénk kezdett egyre jobban fáradni, száradni. Szíve még ott pompázott a foltjában és benne mélyen, de ahogy a külső megcsúnyult, benn a szív is egyre gyengébben vert. A gesztenye megöregedett és lassan-lassan a végét járta. Kint eljött a tél. Lehullott a hó, a gesztenyék eltűntek,a színekben pompázó őszi levelek lehullottak,a fák kopárak lettek és csend borult a Ligetre.
A kis gesztenye pedig, pontosan ő, ő, aki annyira nehezen és félve nőtt ki s bújt ki a tüskés burokból,most ő volt az egyedüli a sok-sok gesztenye közül, aki nem egyedül lépett az elmúlás útjára. Mellette volt egy csupaszív kislány, aki nagyon szerette őt. Érezték egymást kint és bent, melegben és hidegben is, hiszen ott benn a lélekben, akármilyen hideg is lehetett kinn,mindig melegség uralkodott.
A kis gesztenyénk lassan megöregedett, míg végül a kislány egy szép téli napon, ott kinn, a Ligetben-ott,hol találkoztak s hol barátságuk kezdődött- hótakaró alátemette. Elbúcsúzott tőle és elküldte a Gesztenyék Istenéhez a Gesztenye-Mennyországba.
A kis gesztenye szív alakú foltjával és finom,mély barna de kifakult színével azóta is a Gesztenye-Mennyország legkedvesebb lakója. Ott fenn, azóta is hálával gondol rövidke őszi-téli-földi életére,s a kislányra,aki megmutatta számára mi is a szeretet,s aki megtanította,hogy a tüskés burkot igenis megéri levetkőzni.
Ha a tél ilyen hamar nem jött volna, a kis szív-foltos gesztenyéről szóló történet is tovább tartott volna,de mivel eljött…Találkozunk fenn a Gesztenyék Mennyországában!
A sok gesztenye közül volt egy kis apró. Kis, pici, apró, benne a kívül szúrós burokban. Úgy érezte, jó neki ott. Ott benn meleg van, kinn pedig már fagyos hideg idők jártak. Ott benn, senki nem bánthatja. Bezárkózott.
Egyszer egy kislány felvette a kis kezébe.
-Hú,Te aztán nagyon szúrós vagy. Tudod e ,hogy jobban szeretem a finom,puha,lágy formádat.
Majd el is dobta. Szúrt!
A kis gesztenyének nagyon rosszul esett, hogy a kislány eldobta magától.
-Kívül szúrós vagyok, de belül…belül mégis csak olyan vagyok, mint a többi társam. Nem vagyok se jobb, se rosszabb. Alapvetően ugyanolyan puha, lágy,finom tapintású vagyok, mint ők. Ugyanúgy érzek.
Ahogy ezt így kimondta, elbizonytalanodott önmagában. Nem szerette magát, nem szerette ezt a szúrós énjét. Nem szerette külső burkát, mert így,ebben az állapotban még egy kisgyerek se közeledett hozzá a maga kis bátor kíváncsiságával.
-Mégis. Jobb nekem így, nem igaz?- morfondírozott magában. Hideg is van, fagy is van, az emberek belém rúghatnak, bánthatnak, fájdalmat okozhatnak. A külső szúrós burkom csak véd mindentől.
Ahogy így gondolkozott a kis gesztenye, ott benn a burokban elkezdett egyre csak magányosabbá válni.
Gondolkozott,gondolkozott.
Mégis csak fel kéne bomlani, feltörni a külső keménységet, a kemény szúrós burkot- gondolta. Igaz,félek.
Így félek a külvilágtól,de csak így,megnyílva lesz lehetőségem a teljes igazi kis gesztenye-életre.
Hát, így, telt az idő. Napok mentek, hetek teltek, a kis gesztenye elkezdte szúrós burkát feltörni, elkezdett nőni. Kinőtte eddigi zárt otthonát s bármennyire is félt ki kellett lépnie a világba.
Az idő telt, az őszi-téli hónapok lassan-lassan úsztak bele a ködbe. Minden egyes nap emberek jöttek-mentek a Ligetben, így a gesztenyefák soha nem unatkoztak. A kis gesztenye pedig alig várta, hogy végre a tüskés burokból kibújjon és éljen.Félt, viszont tudta,hogy ez egyszer meg fog történni,hiszen érezte,hogy nő,s egyre növi ki eddigi védett kis lakását. Nőtt, nőtt, fejlődött az összes kis gesztenyével majd egy szép napon,a gesztenyefák alatt a földet sok-sok szebbnél szebb mélybarna gesztenye borította. Köztük is ez a kis gesztenye, a mi kis gesztenyénk volt a legszebb és a legfinomabb-legpuhább-legszeretettelibb barna.
A kis gesztenyén egy szép nagy szívmotívum volt látható.
A kis gesztenye, elkezdte kalandozását a világban. Az ősz egyre csak haladt előre. A gesztenye félt, hogy az egész hideg,fagyos őszi-téli időszakot kinn tölti, de nem így lett. Egy szép napon arra sétált egy kislány az anyukájával.
A kis gesztenye volt az első, akit a gesztenyecsapatban észrevett. A kislány meglátta a kis gesztenye szív alakú foltját, érezte szívét és puhaságát. Rögtön megszerette.
-Hazavihetem? Kérlek! – kérlelte édesanyját.
A kis gesztenye egy percen belül már a kislány zsebében volt. Itt újra, mintha csak burokban lett volna. De ez a burok már nem tüskés volt, hanem puha, finom,meleg. Ebben melegség volt, szív és szeretet.
Ahogy a kis gesztenye ott a kislány zsebében megbújt, megérezte, ki is ez a kislány. Ő az, aki szúrós korában eldobta. Akkor nagyon haragudott a kislányra, s úgy érezte,soha nem fog kibontakozni a burokból,hiszen mindenki csak félredobja. Most viszont, végül megérezte a szeretetet. Egy kislány feltétel nélküli szeretetét és védelmét.
A kislány és a kis gesztenye az őszi-téli időszak további részére jó barátok lettek. A kislány szerette a gesztenye puhaságát és azt az óriási szívét, amit a foltja mutatott. Mutatta, hogy igen, ott benn, valójában egy nagy szív rejlik. A kis gesztenye pedig megtapasztalta, hogy a világ nem gonosz. Megtapasztalta,hogy megéri a tüskés burkot levetkőzni, hiszen soha nem tudhatja,hogy mikor kivel találkozik,így,kifejlődve, szívvel-lélekkel-folttal,a maga puhaságával,szeretetével.
Ahogy telt az idő, gesztenyénk kezdett egyre jobban fáradni, száradni. Szíve még ott pompázott a foltjában és benne mélyen, de ahogy a külső megcsúnyult, benn a szív is egyre gyengébben vert. A gesztenye megöregedett és lassan-lassan a végét járta. Kint eljött a tél. Lehullott a hó, a gesztenyék eltűntek,a színekben pompázó őszi levelek lehullottak,a fák kopárak lettek és csend borult a Ligetre.
A kis gesztenye pedig, pontosan ő, ő, aki annyira nehezen és félve nőtt ki s bújt ki a tüskés burokból,most ő volt az egyedüli a sok-sok gesztenye közül, aki nem egyedül lépett az elmúlás útjára. Mellette volt egy csupaszív kislány, aki nagyon szerette őt. Érezték egymást kint és bent, melegben és hidegben is, hiszen ott benn a lélekben, akármilyen hideg is lehetett kinn,mindig melegség uralkodott.
A kis gesztenyénk lassan megöregedett, míg végül a kislány egy szép téli napon, ott kinn, a Ligetben-ott,hol találkoztak s hol barátságuk kezdődött- hótakaró alátemette. Elbúcsúzott tőle és elküldte a Gesztenyék Istenéhez a Gesztenye-Mennyországba.
A kis gesztenye szív alakú foltjával és finom,mély barna de kifakult színével azóta is a Gesztenye-Mennyország legkedvesebb lakója. Ott fenn, azóta is hálával gondol rövidke őszi-téli-földi életére,s a kislányra,aki megmutatta számára mi is a szeretet,s aki megtanította,hogy a tüskés burkot igenis megéri levetkőzni.
Ha a tél ilyen hamar nem jött volna, a kis szív-foltos gesztenyéről szóló történet is tovább tartott volna,de mivel eljött…Találkozunk fenn a Gesztenyék Mennyországában!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése