Hihetetlen mennyiféle irreális félelem,szorongás s aggodalom kerítheti körbe az embert.Mindez pedig önmagad börtönébe zár,ahonnan egyes egyedül te tudsz kijutni.
Kilépni az ajtón,merni,váltani pár szót valakivel,vagy megsimogatni egy nyűgös picilányt a lépcsőházban s máris váltasz a szeretetbe. Mennyivel jobb is az,ha a szeretet kerít körbe egy lágy öleléssel.Nem is feltétlen fizikai ölelés,csak a lelked ölelje egy érzés körbe,ami jól esik és megsimogat.
A szív mélye szeret,az elme fél,szorong sokszor teljesen megfoghatatlan dolgoktól.
Sokszor szinte képtelenek vagyunk beszélni.Úgy érezzük,bármit is mondunk,nem szeretnénk,hogy rosszul süljön el..ahogy beszélünk,kifejeződünk,kifejeződik saját énünk,erőnk és gyengeségünk,azok,akik valójában vagyunk.
Hangunkban,ugyanúgy mint a szemünkben ezerféle érzés,hangulat,legbelsőbb rezgés és félelem tükröződik.
Akiket ismerünk és szeretünk,akikhez közel érezzük magunkat,ott már a másik hangjából és tekintetéből tudjuk,mi a helyzet ott benn a szívben,a gyomorban,a testben,a sejtek közötti apró remegésekben.
No,de mi történik,ha telefonon beszélünk...a beszéd,a hang és a hallgatás is árulkodó.A jó ráérző ember sok mindent leszűrhet az apró jelekből.
Utoljára,pár napja mikor a Közgázt hívtam a bérletpénzek,utazás visszatérítések miatt,laza másfél két órát szemeztem a telefonnal.Beütöttem a számot,de nem mertem hívni.Ezer más dolgot csináltam..s közben megkérdeztem: mitől félsz??
Végül sikeredett hívni,de nagyon össznyevissznya zavarosan beszéltem.Közben az járt a fejemben,ezzel milyen képet adok magamról mégis,s így még rosszabbul éreztem magam.
Sokszor szóban még megfogalmazni is nehéz,tisztán mit is akarok.Főleg olyankor,amikor hosszasan ördöggel táncot járó félelmek előzik meg a cselekvést.
A telefon pedig egy olyan dolog,hogy amikor valami nem stimmel ott mélyen bennem,nagyokat hallgatok.(az én kezdeményezőkészségem,ha gondolnék is egyet,képtelen vagyok hívni a másikat,néha visszahívni is,zéróra tudok lecsúszni) Nem mert nem lenne,nem tudnék miről..vagy megnyilvánulni,véleményben a másik fele,egyszerűen a hangképző szerveim besztrájkolnak,leblokkolnak és akkor se ki-se be se hang,se szó,még kevésbé mondat.Az önkifejezésre rázárom a kaput. Ilyenkor kis idő,míg képekben,írásban,így vagy úgy képes vagyok...kiadni magamból,ami bennem rejlik.
Talán ez mind összefügg azzal,hogy nehéz társaságban is,emberek között lennem,illeszkedni s gátlásosságot leküzdve tudni biztosan,nem lehet baj.A napokban olvastam egy cikket a szociális szorongásról,hát az kicsit mellbe vágott.
Néha eljutok,ma is addig jutottam,hogy félek kimozdulni; az ember valahogy a világba fél kimenni..néha még a bolt is frusztrál,de az a határ.Meg futás,max este,de hogy messzebbre,programra,főleg sok-sok idegen ember közé..legfőképp egyedül,úgy,hogy összefuthatok ismerősökkel,láthatok másokat s ők is engem,képtelen vagyok.Itt a nyár,a programok,ez-az lassan lenne...és lebénítanak az érzéseim.Talán az önbecsülés a gond,önmagam elfogadásában levő zavarok s másokkal való...összeméregetések.Nem mintha nem lennék jó és szerethető,így ahogy vagyok,ebben a testben,ezzel a lélekkel.Ez szörnyű nehéz kinn.
Ilyesmi sokszor a gyomor,sok kis gubanccal: Ez,ha olyan a közeg,befogadó,elfogadó,ahol bele tudok mosódni az emberek közé,akkor hamar kiold,ki tudom oldani lassan,de ez idő. Főleg ezoterikus,spirituális körökben könnyebben megy,mert ott nagyobb az elfogadás és a megértés önmagammal s a gondokkal szemben is.Bennem is nagyobb a megértés önmagam iránt.
Egy átlag közösségben gyakran frusztrálódok,siettetném magam,s ez még jobban megzavar,bekavar.
Egyszerűen,amikor nem vagyunk jól,sokszor leblokkolunk.Nem tudunk beszélni.Szorongunk;tán magunk miatt,tán nehéz magunkat adni,félünk magunkat megmutatni,lehet,akkor is,amikor tudjuk bízhatunk és szeretet van..félünk...a kapcsolattól,a kapcsolatban való önmagunktól,önmagunk olyan árnyékaitól,amiket ha a másik megismer,tán már nem lesz minden ugyanaz.
Félünk teljesen megnyílni.Félünk a veszteségtől..tán a csalódástól; de ha nem nyílunk,a pozitív irányokra sincs lehetőség..így mernünk kell kockáztatni.
Amikor pedig elfogják az embert az érzések,úgy kel,hogy valami nem stimmel..bömböl a zene,megy a takarítás,ordítjuk a zenét,közben néha értelmében,erejében és hangulatában egy-egy dal mintha próbálkozna megnyitni s könnyeket csalni a szemünkbe...majd hirtelen megszólal a telefon benne egy kedves hanggal és hirtelen leblokkolunk.Hirtelen nem tudunk mit kezdeni a szeretettel és a kedvességgel.
Hiszen már annyira benne voltunk/vagyunk az egyedül-tudatban,hogy furcsa az egész...olyan,mintha az ember elfogadná a magányt,hogy ez teljesen okés,ez van,együtt lehet vele élni.
Egy ismerős barát szerint a "jobb egyedül,mert így nem bánthatsz mást" az ego dumája,s közben megpusztulsz érte,hogy ne legyél magányos.No,jött egy hihetetlen belső tagadás: hogy igenis,elfogadható ez,teljesen oké ez így,ez van.Megszokod.
Megszokod?Megszokható ez?Vagy csak az ember kapukat zárogat meg nyitogat meg fél meg bátorkodik meg hasonlók?Valahogy így,sok apró kérdés zajlik az emberben.
Nem lehet,hogy ez a belső tagadás annak a jele,hogy az illető beletrafált? :) Megpusztulok..nem a magány miatt,hanem csak egy olyan odaadó ölelésért..egy olyanra gondolok,ahol merem magam bizalommal,szeretetben adni.
Ilyenkor jön be a jól ismert szerelmem-kép:
A költő (Szikszai Ilka)
Valamit el szeretnél mondani,Kevés a szó, mivel tudod közölni.
Csak írod magadból kifele,
Érzelmek: ez mesterséged címere.
Próbálod átadni mindazt, mi benned él,
Gondolatok születnek, ez több az ihletnél.
Megszállottként igéz téged saját bűvköröd,
Nem tudsz szabadulni, ez csak a te börtönöd!
Látomások fura csatája dúl lelkedben,
De fel van oldódva minden az időben.
Neked nem számít, reggel, vagy éjjel van-e,
Tolladért nyúlsz, ez szíved fegyvere.
Örömmel végzed, mert asztrálsíkod
mélyen gyökerezik,
Alkotás közben nem gondolsz rá;
Ezt majd értékelik?
Önátadással, nyíltan állsz, pőrén:
Csupasz lelked adod ujjad bőrén.
A végére pedig pár zene a mai napból:
és végül a legerősebb,a "Könny-Csalogató":
Ezek jó zenék, de kérlek, ne csak zenét hallgass, inkább menj emberek közé! Hívj el egy barátot (barátnőt), vagy csak csatlakozz hozzájuk... Már régóta mondom, ne legyél sokat egyedül!!!
VálaszTörlés