Elmentem reggel.Bementem ma már a suliba.Kérdezték mi van velem,meggyógyultam e.Meg,hát..fizikailag nem is volt bajom,csak fel kellett dolgoznom a történteket,kimerültem,pihennem kellett.Őszintén.Megértő volt,akivel pár szót váltottam.Akinek tényleg mondtam egy-két értelmes mondatot s nem intéztem el annyival,hogy "Hosszú.' (Diáknap! A P-sekhez csatlakoztam,főztünk babgulyást,bográcsoztunk.Valahogy,nem voltam köztük se már önmagam,szótlan,hallgatag voltam,kicsit zárkózottabb,nehezen beszélgettem; tán az elmúlt napok,az elmúlt hét zártabb,gyomorremegős,sírós tartalmának hatásai..aztán lassan feloldódtam.Mostanában nagyon idegi alapon élek,s igen,így jön ki; szótlanságban.Segítettem nekik aztán csipetkét gyártani,majd ettünk.Nagyon fini lett minden,s a végére jól is tudtam érezni magam köztük.Nem volt egyszerű ellazulnom!)
No,de más,a többi.
Ahogy beértem,hívtak a titkárságon,hogy van egy telefonom a Közgázból .Hát igen,tudtam,ennek is eljött a napja.Kimondtam.Kimondtam a NEM-et.A döntésem. Nem maradok!
Zajlott a nap aztán s lehet,ez is munkált bennem.Tudtam du.,nem jöhetek haza.
Leszálltam Veszprémben a Jutasin,felmentem egy volt munkatársamhoz,aki ma már barátnő.Jó és mély a kapcsolatunk. Segítettem neki.Sok mindenben.Volt is miben.Egyedül ügyködött,festegette az erkélyt. Levittem a kutyáját egy nagy körre.Beszélgettünk.Egység volt,szeretet,kiscicás ölelés.Meg is masszíroztam a vállát,hátát. Jó volt.Közelség volt.
Töltődnöm kellett,máshol,másnál,hogy itthon álljam a sarat.
Nagy nehezen elindultam haza.Lassan,lassan,fagyizva...lassan.Mintha soha nem akartam volna haza érni.Mert tudtam mi vár..kérdezgetés,mi volt,hogy volt,kinek mit mondtál..mi közük hozzá?
Muszáj voltam elmondani a Közgázból a hívást..s hogy bemondtam a nem-et erre az egészre.
Vállaltam ezzel a döntést.Otthon is!
A java ekkor jött.Anya..ha eddig hallgatott is,most elkezdte,de úgy nem volt megállás;tipikus nála,amikor nem beszélget hanem megállás nélkül mondja a magáét...mert,fú,de meg fogod bánni...mindenki asszondta,butaságot csinálsz..(pedagógusok,a közegből)..itt szerettek,elfogadtak,ezután se lesz jobb,a Waldorfosok is kilőttek...és ... és amúgy meg mindenhol van nehézség..és feladod...túl korán.
Mire én megfogtam!!!!!!! : amikor 2-3 hónap után fel akartam adni kétségbeesésemben???Mégis végigcsináltam.No,erre köpni-nyelni nem tudott,persze. Akkor most feladom mert gyenge vagyok; vagy végigcsináltam,erős voltam,s simán abbahagyom ezt itt,mint az életemnek egy fejezetét.Melyik az ami igazából most áll erre az egész helyzetre??? Anya nem,nem ő volt az,aki magán érezte az egésznek a testi jelzéseit,a bedobogó szív és a többi.
Már nem érdekel,ki támogat,ki áll mellettem..vagy ki ért egyet anyámmal.Amit megéltem,azt én éltem meg,s csak az enyém.
Az anyám asszondja,elfelejthetem.Utál szerintem most.Felejtsem el,hogy ő bármit is segít.Nem is számítottam jobbra,első szembeszállás az anyai akarattal.
Mivel,én ezt itt abbahagytam-mellesleg életemben először sikeresen úgy döntöttem,hogy a saját szívem és érzéseim vezettek,próbáltam csendesedni a sok-sok külső befolyásoló dumából,s végül nem azt tettem amit őnagysága várt,s akart,hát ezzel szembe mertem menni a kis elképzeléseivel..és hát...kibukott a Drága.Ez van!Majd visszanyugszik!
Hallóóóóó!!!! Mikor érti már meg,hogy....hogy én nem feltétlen a tanításra születtem????Nagyon így érzem.
Ha ő egész életében is a tanítást és a gyerekközeget űzte,miért ragaszkodik ennyire a lányánál is ehhez a pályához????Miért nem tudja elfogadni,hogy tán más az út???? Tán másban több tehetsége van,másban nem szenvedne ennyire,máshoz tán még önbizalma is lehetne.
De nem..szenvedjen,hiszen mindenki szenved fiatalok,náluk is a Bárcziban.
Kit érdekel az,bármiféle testi-lelki lecsapódása is van ennek az egésznek,a napi harcos kiborulásoknak,nem számít.Csináld,s legyen fizetésed.Persze ez fontos szempont,de nem minden! Ez lenne a fő lényeg,a pénz,de olyan áron,hogy az ember az egészségével,a lelki hogylétével játszik????
Nehezen engedődik ez meg,hogy próbáljak más irányokat is...szerintem magamnak is nehezen engedődik meg,általa.
Talán,igen,szigorú is vagyok magammal.Szeretet???Mindig az a közvetítés: ha nem így teszed,ahogy akarom,nincs szeretet.Ha önmagad vagy,s önmagad útján akarsz járni,nincs szeretet.
A "büszke vagyok Rád hogy végigcsináltad" 2-3 hónapja elhangzott,ma már eltűnik a süllyesztőben.Büszkeség???Hol van az?? Mindig többet akar.
Ne add fel,csináld végig.
Oké,végére érek.Itt se az van,erő,büszkeség stb...
Maradhatsz-mondják.Dönts.Telnek nehezebbnél nehezebb,csendesedős,kavargós,sírós,érlelődős hetek,s nagyon nehéz,végül..azt mondod,nem.Nem kell több padgyújtogtás meg gyerekek közötti egymás osztása,s gyomorideg se könnyek se kiborulás azért a kis lófütty fizetésért,ami elmegy a munkába utazgatásra (bérlet) meg a lakásra.
Közben meg a büszkeség eltűnik...volt-nincs,kámforrá válik a döntéshelyzet zavarosan-ködös levegőjében,s ő egyre többet akar.
Mert ha maradsz még egy évet...beleszoksz.Asszem,nincs ebben megértés.Pedagógus szülő,pedagógus gyereke,a legerősebb cucc,ami létezhet,de ezt is lehet jól kezelni.Akkor,ha olyan a kapcsolat.
Itt csak egy a gond: Mi több hete,hónapja egy értelmes jól kezelt mondatot nem tudunk egymással váltani.
Én hallgatok.Telefon.Letehetem?Kérdőjel,Pont.
Vagy blabladuma,akkor pedig,szó nélkül,se csá,se bá,eljövök.Még a kutya is ott ragad,mert minél gyorsabban lelépek...a közegből,mert az őrületbe kerget és a sírba visz.
Zajlik az élet....
A döntés mindenesetre megvan......már csak az utóhatásokat kell megélni,átélni,átvészelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése