Egy téli varázs-este Bábeltornyán,-avagy amikor a kép életre kel

Hol volt, hol nem, világvégén,hegyeken túl, napsütésben, hóesésben, volt egy mesebeli kis falucska, Bábeltornya,hol naponta csodák történtek, föld és ég eggyé vált a végtelen térben. Az emberek hozzászoktak a napi apró csodákhoz, úgy az éjszakai kis tündérek megjelenéséhez, mint az elátkozott lelkekhez, a misztikumhoz, miközben mindenki egytől egyig összeköttetésben volt az Univerzummal.
A falucska lakói, emberek,állatok, mind-mind egy titkos telefonvonalon tartották a kapcsolatot Istennel.
Mesés kis falu volt, ahol minden megtörténhetett. Az emberek szeretetben, békében, boldogságban éltek és semmitől sem féltek. Legkevésbé a rettegett Haláltól. Az itt élők, nem egyszerűen hitték, hanem tudták, hogy haláluk után tovább élnek. Hittek abban, hogy minden és mindenki a nagy Örökkévalóság része, abban hogy természetfeletti lények igenis léteznek, abban, hogy a lélek tovább él, és a Halál valami új és szép kezdetet hoz. Voltak köztük kifejezetten olyanok, akik örökölték a képességeket felmenőiktől.

Egy szép nap egy különleges kislány született a faluban. Születése pillanatában édesanyjának látomása volt.Megnyílt az ég és egy fénycsóva indult a Föld felé. Már előre ott volt a levegőben és sejteni lehetett, hogy a csecsemőből gyönyörű szép,misztikus  képességekkel rendelkező lány lesz. Sarah hosszú fekete göndör hajával és mélyen ülő barna szemeivel elhíresült lányka lett a faluban. Tudták róla, hogy képes kapcsolatba lépni a földön ragadt szellemekkel és egyéb külső erőkkel.Izgalmakkal teli sokrétű tudását édesanyjától örökölte és vitte tovább.

A lány felnőtt, közben édesanyja, a falu híres médiuma rejtelmes körülmények között meghalt. Földiélete, úgy nézett ki, egy nap a végéhez ért egy hosszú tüdőgyulladásos megbetegedés után. Sarah tisztán, apró kis könnycseppekkel a szemében mellette ülve, kezét édesanyja szívére téve, békével engedte lassan és finoman, szeretettel a fény felé, mígnem a lélek elindulva a fényfolyosón átlépett az Örökkévalóságba. Ekkor Sarah kinézett az ablakon és a tiszta, csillagos égbolton szinte mintha erős fényével kigyulladt volna egy csillag. Ekkor, ekkor a lány tudta, édesanyja átért és jó helyen van.

A lány továbbvitte az anyai tudást. Az emberek, bármit is tapasztaltak, bátran fordulhattak hozzá bármivel. A faluban napi szinten zajlottak az események. Tündérek, angyalok látogatása, különféle alakokban ott ragadt lelkek, jó és gonosz lelkek egyaránt,mind-mind mindennaposak voltak. Az emberek soha nem féltek, nem ijedtek meg bármit is tapasztaltak. Együtt éltek és mozogtak a természettel, a misztikummal, az Univerzum erőivel. Sarah ott segített áldott képességeivel, ahol tudott és ahol szükség volt rá. Így teltek-múltak az évek. Idővel viszont egyre több lett a gonosz, elátkozott lélek a faluban, mint az embereket segítő, Sarah pedig elvesztette önbizalmát. Kezdte úgy érezni, ő egymaga egyedül kevés ehhez.

Egy csillagfényes téli estén havat hordott a szél. Hideg és megint csak furcsa, nem evilági, misztikus érzésekkel teli éjszaka volt. Az emberek nem tudtak aludni, s minden kis ablakból fények szűrődtek ki az utcára. Valahogy, az egész falun egy nyugtalan hangulat vett erőt.
Mintha tudták volna, érezték volna, hogy itt, még akkor este valami történni fog. Mindenki bezárkózott. Most először, mintha féltek volna. Mintha féltek volna, mit fog hozni az éjszaka.
Sarah épp lefeküdni készült, mikor a ház fölött, a mély és veszélyes sötétségből hangokat hallott.
- Hallasz? Hallasz? Hallasz? – kérdezte ott fenn ez a Valaki. A kérdés, háromszor hangzott el, a hóvihar egyre kegyetlenebbül tombolt.
A lány elcsendesült. Figyelte,mi történik. Ebben a csendben jelezte, hogy igen, hall. Mindent!
A hang újra mennydörgött:
- Édesanyádnak még a Földön a helye. A falunak szüksége van rátok! Kettőtök közös erejére!
A lány megborzongott.

Ekkor egy nagy dörrenés,egy óriási villám csapott le a ház mellett s ott termett a hóban egy szamár.
A lány, jól tudta, valami történt s ijedtében kifutott a házból szétnézni.
Ott találta a szegény szürke szamarat lógó fülekkel a hóban állva, dideregve.
A lányt érdekes érzések kerítették hatalmába és beleborzongott a történtekbe, de tudta, ő az egyedüli, aki megoldhatja és lecsillapíthatja az eseményeket.
A hó csak szakadt és szakadt rendületlenül,a szél viharosan tombolt.
A lány mélyen ülő barna szemeivel a csacsi nagy barna szemeibe nézett, kezét a csacsi feje fölé tartotta majd lassan mindketten becsukták szemüket.
A csacsi hirtelen emberi alakot öltött és Sarah édesanyja visszatért az élők sorába.
A szélvihar csillapodott, a levegő megnyugodott, a rezgések lelassultak, a nagy sötétségben a csillagok kigyúltak,a házakban a fények kialudtak, az emberek nyugovóra térek. A hó csendesen esett tovább. Isten pedig megbékélt. A falu újra biztonságban volt.
Anya és lánya, azóta is együttműködve segítik Bábeltornya falvacskáját különleges képességeikkel.