Moly-Tündér küldetése (jobbagyfélteke-aktivizálás)

Hol volt, hol nem, erdő mélyén, virágos rét közelében volt egy szép kis erdei házikó. Körötte csend, patakcsobogás,tarkálló virágoktól színes és méhdöngicséléstől hangos rét.

Maga a mennyország! Itt élt szüleivel egy kislány, történetünk főhőse, Maja. Csendes, nyugodt életet éltek,szeretetben, békében, a patakban mosva, mosakodva. Gyógynövényeket termesztettek, s amit tudtak, mindent maguk termeltek. Szerettek itt élni, ezen a csend övezte vidéken, s csak akkor tértek vissza a városba, amikor nagyon muszáj volt.
Maja természetközeli lánykavolt, hiszen pici korától kezdve itt nevelkedett. Együtt élt és együtt mozgott,együtt lélegzett a természettel. Hosszú göndör szőke fürtjei messze szálltak a szélben, ahogy futott az erdőben ki a rétre, ahol lefeküdt a felhőket számlálni. Gondolatban ő is ott fenn járt és beléjük bújt, betakarózott a finom puha bárányfelhő-takaróval és élvezte a napsütést.

Egy szép, napsütéses nap elkéredzkedett szüleitől, s elindult. Akkor még nem tudta, milyen kalandokban lesz része. Vidáman ugrándozva, dalolászva át az erdőn, kiért a rétre. Lefeküdt kedvenc színes virágágyába, felnézett a felhőkre és eltűnődött.
’ Vajon mi lehet a felhők fölött? Lehet még fölöttük valami?Vajon Isten létezik? Ha igen, akkor hol lakik? Talán éppen ott fenn a felhők felett. De jó lenne bekukkantani ott fenn, a felhők feletti világba. Vajon mit találnék ott? Kit? Kiket?’- így tűnődött magában, majd finoman, szelíd mosollyal az arcán elszenderült.
Álmában fenn járt a felhők felett. Találkozott mindenféle lénnyel, segítő kis lényekkel, angyalokkal, tündérekkel. Ott a finom puha felhők felett segítő kis lények egész sokasága élt.

A tündérek között találhattuk a moly-tündéreket. Ők a földi világban a fehér tollasmolyok családjába tartoztak. Nem voltak szép állatok, de nem bántottak senkit. Haláluk után pedig fenn a felhők feletti világban belőlük lettek a moly-tündérek. Átalakultak kicsit és testükön fényes-ezüstös szál futott végig, ami a sötétben világított.Átalakultak és Isten segítő szerepeket adott nekik.

A nap szépen-lassan, álmodozva telt. A Nap sugarai már kevésbé voltak erősek, mikor hirtelen a lány arra ébredt meg ábrándozó álmaiból, hogy ott ül a vállán egy kis lény.
- Hát Te ki vagy?- kérdezte kicsit félve.
- Moly-Tündér vagyok. Csak te láthatsz.Eljöttem hozzád, hogy megmutassam, milyen is a világ valójában. S hogy válaszoljak a kérdéseidre.
Mielőtt elaludtál, emlékszel miről gondolkodtál?
- Igen, persze. A felhőket figyeltem,s arról gondolkodtam,vajon mi lehet felettük,s létezik e Isten,s ha igen,akkor hol lakik.
- Arra kérlek, nézz fel újra a felhőkre a Nap sugarain át. Mit súg a szíved? Létezhet vajon egy másik világ a földi világon túl?- próbálta bontogatni a lány gondolatait a tündér.
- Hát,ha nem létezne egy másik világ,akkor…akkor te hogy kerültél volna ide??? S hogy lehetséges az,hogy csakén láthatlak?- kereste a kérdéseire a választ Maja.

- Tudod, itt a földi világban létezik egy kis város, a Molyok Városa. Ott éltem, mikor még itt éltem a földön. Gyere velem! Bemegyünk az erdőbe és elvezetlek oda, megmutatom aVárosom.

Elindultak, be mélyen az erdőbe, míg egy nagy fa közelébe nem értek. Ott a fa körül izgő-zizgő-mozgó seregek masíroztak-repkedtek. A Moly-Tündér hármat perdült, az ezüst fény cikázott,s Maja hirtelen olyan kicsi kis tündérré változott, mint maga a Moly-Tündér.
-Hééééé!!! Mit tettél velem?- kiáltotta ijedten a lány.
- Hát, csak így tudlak bevezetni a molyok világába.
Ne aggódj, a varázslat visszafele is működik.
A lány megnyugodott, s békésen szállt a tollasmoly-tündér húzta ezüstös fénycsík után.
Közben az magyarázott.
- Tudod, engem már nem láthatnak itt. Ahogy az emberek élete is véges, a mi életünk is véges. Miután itt hagytam a földivilágot, Isten magához rendelt, s így lett belőlem kis alakváltozással és finomodással ezüstös tündér. Isten, minden évben egyénenként feladatot bíz közülünk mindenkire. Küldetésünk, egy földi halandó mellé szegődni, vigyázni, segíteni az útján. Így kerültem én melléd. Csak Te láthatsz, és csak velem léphetsz be a varázslat világába.
Kezded érteni?- kérdezte.
Igen. - mondta Maja. Akkor ők se látnak téged soha többet viszont?
-Nem. Azért hoztalak ide, hogy megmutassam, eredetileg honnan is jöttem, s hogy lettem tündér. Így, így megismersz kicsit, megismered kicsit a földi múltam és nem tűnök annyira idegennek. Nem kell félned tőlem. Soha.
Tudod, legyen szóemberről vagy állatról, magas vagy alacsonyabb rendű fajokról, aki meghal, elpusztul,az ott fenn,a felhők feletti világban,amit Mennyországnak hívunk tovább él. A lélek tovább él. Ezt tudd mindig, s sose félj a haláltól.

Lassan a mostanra már két jó barát elhagyta a Molyok városát, kiértek a fa körüli térből.
A Moly-Tündérhármat perdült önmaga körül most fordított irányban mire Maja visszaváltozott, visszanyerte régi önmagát. Ekkor már nem félt.
- Van egy varázslat,amivel bármikor hívhatsz. Menj ki mindig a rétre, ha szeretnél velem találkozni… nézz fel a felhőkre…csukd be a szemed és - libbent a szeme előtt könnyedén a tündér-
mondd a következőt:
Fenn a felhők-lenn föld
Ezüst-fényű tündér jöjj!
Szállj vállamra csendesen
Tarkabarka réteken.

Ahogy kimondtad, én itt termek. Bármire kíváncsi lennél a világgal kapcsolatban, segítek. Segítek hinni, bízni, szeretni. Csak Te láthatsz. Engem kifejezetten melléd küldtek. Szeretlek! Mellettem soha nem kell félned.
Lehet, néha-néha esténként is megérzel a válladon, ha félnél vagy szomorú lennél. Ahhoz, hogy kapcsolódjunk, nincs feltétlen szükség a rétre és a virágokra. Én, ott fenn a felhőink felett, rád leszek mindig hangolódva és megérzem, ha szükséged van Rám. Ha pedig, Te éreznéd úgy, tudod, mit kell tenned. Irány a rét.
- Lehet egy kérdésem?
- Hát persze!
- Mi lesz így télen? Télen,amikor hideg van, sötétség. Se egy felhő, ha mégis, akkor sötétek, a réten nincsenek virágok se. – kérdezte a kislány.
-Tudod Te is, a természet folyamatos körforgásban van. Bár télen mintha minden haldokolna, ez a szép rét se az igazi. Mégis, tégy ugyanígy. Gyere ki ide, nézz fel az égre, és ne törődj vele, van e finom puha felhő az égen és csak mondd a varázs-szöveget.Miközben kimondod, elképzeled, magad is a színes virágok között fogod magad érezni.
Mindig, ha találkozni akarsz velem, gyere a rétre.

Lassan beesteledett. Maja sok-sok kalanddal és új megértésekkel,ráeszmélésekkel tért haza. Most már tudta, hogy nem csak a földi világ létezik.Tudta, hogy minden embernek van egy kis segítője. Tündéreknek hívják őket, vagy angyaloknak. Ez lehet egy háziállat, akit nagyon szerettünk, lehet egy pillangó, lehet bármely barátunk, vagy szerettünk, lehet bármiféle földi lélek,aki/ami ott fenn Maja felhői felett tovább él. Az ő védelmező kis lénye úgy néz ki, a molyok családjából jött. A molyok közül kivált kis lélek ezüstös  csíkot húzó tündérként azóta is nap mint nap találkozik Majával a réten és esténként a szoba ablakában.
Ha a kis molyból tündér nem lett volna, Maja álma se lett volna végül ennyire valóságos.