De ugyanakkor minden nappal egyre türelmetlenebbek is lettek, egyre rövidebbnek találték a boldog perceket. Törték a fejüket, mit is lehetne tenni, de nem jutottak megoldásra. így mindketten elkeseredtek kicsit, a Nap mindig tovább szunyókált reggelente, hagyta, hogy köd borítsa be a világot, és a Hold is felhőkkel takarózott esténként.
Aztán egy éjszakán álmodott Nap úrfi, megálmodta a megoldást. Boldogan ébredt, egykettőre lerúgta magáról ködtakaróját és alig várta az esti találkozást. És eljött a pillanat: megkérte Hold kisasszony kezét. a Hold mosolyogva hajtotta le fejét és suttogva mondott igent. Egy kicsiny csillag-könnycsepp gördült le kerek arcán, így született a boldogság Esthajnal-csillaga, az éjszakai ég legfényesebb lakója.
Mindketten türelmetlenül várták a Nagy napot, amit két héttel későbbre tűztek ki. Bizony mosolyogva néztek a pillanatra, amelytől kezdve kézen fogva vándorolnak az égen, együtt mindig, legyen bár nappal vagy éjszaka.
És eljött a pillanat. Mosolyogva közeledtek egymáshoz, kezüket nyújtva a másiknak. És Hold kisasszony átölelte Nap úrfit. A mosoly eltűnt a gyermekek arcáról, a Föld minden lakója rémülten menekült vackába a nappal támadt sötétség elől. a Hold elengedte a Napot. Lassan újra felderengett a fény, az élőlények előmerészkedtek rejtekükből.
De valami eltörött. A Hold csak sírt, egyre folytak csillag-könnycseppjei, szikrázó ezüstként hulltak az ég bársonyára. Bizony sok idő és gyermekmosoly kellett, míg megnyugodott és újra beragyogta a földlakók álmát.
És azóta? Maradtak jó barátok. Minden nap találkoznak, és égi fényükkel mosolyt csalnak a másik szívébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése