A jötted csöndes volt ezen az égitesten.
Mondd, ezután még mit remélhettél?
Útra kelhettél, mint millióan mások,
Bíztál, hogy más cél és más ok hív valahol,
Egy pont a távolból.
Szóval,hát,gyerekek,ha akarjuk ha nem ha már megfogantunk,megszületünk.Van,hogy nem akarjuk,de muszáj,vár az élet...s "beszippant".Meg fogunk születni röpke 9 hónap múlva.Bár..nem is olyan röpke az,annak aki tényleg átéli a folyamatot.(ezt még nem érthetem,hiszen még nincs de majd szeretnék kisbabát) Ez eléggé nagyon keserves volt az én esetemben.Anya sokkot kapott,s biztosan én is,gyorsan bedugtak a kékfénybe..tölteni az élet-elemeimet,amik eléggé lemerültek voltak a "normál" életrevaló kisbabákkal szemben:-),aztán amikor eljött a szoptatás idő,nem ettem..anya is gyenge volt.Mindenki ott mutatta büszkén a kisbabát,mindenki szépen evett..én nem,gyenge voltam ehhez..majd amikor anya kiment a mosdóba összeesett.Későn indultam el,a mozgásom megkésett volt,évekig bepisiltem,meg..orvosokhoz vittek,s itt-ott azzal ijesztgették anyát dongalábú leszek.
Persze nem lett semmi komoly bajom..fél év késéssel de felálltam.:-))) Jéhóóóó,elindul a gyerek.Biztos nagy szám volt!!!:P Utána viszont rémesen féltettek,elesel,vigyázz...már kicsinek belém ült a félelem,meg aztán alig-alig tudtam tanulni,korizás pl feladás lett a vége,bicajozni is hosszú évekbe telt,s örülök,hogy legalább az ment..utána is mindent helyettem akartak megcsinálni mondva,suta vagyok hozzá kézügyesség,sutaság,kétbalkezesség..viszont az iskolában az írástanulással nem volt baj:),bár ott is anya kis 2.osként odavert az asztalhoz este 11kor amikor valami nem volt 'elég szép',kitépkedte a füzetlapjaim,írjak olyan szépen ahogy ő picinek..csakhogy ahogy az ember változik,a személyiség érik,az írás is változik,nem ért el semmit,a kiskori gyöngybetűim eltűntek,nagy kerek gömböc lett minden :)).....az önbizalomgondjaim már picinek elrendeltettek,az önbizalom-gondok,és a szociális képességek hiánya,avagy nehézkessége is megmutatkozott...már oviban se voltak nagyon barátaim,nem babáztam,félrevonultam...a melankólikus alkat lassan de biztosan alakult ki....s ma már pszichológiai,tanári s egyéb mindenféle tanulmányok után nagy biztossággal állíthatom,hogy ebbe a csoportba tartozok.
No,1. a "jöttem csendes volt ezen az égitesten" avagy csendben,szerintem egy adag anyáról átvett szorongással...(volt ott szülés utáni depresszió is),leszülettem erre az égitestre ami a Föld nevű bolygó...később gyakran éreztem azt,hogy nem ide való vagyok,nem evilágba való,fura (hát nem is vagyok átlagos!!!)...hát mégis megszülettem,bár...nem igazán akartam még a 9.hónap végén se világra jönni,jó volt benn,melegben,védelemben,úgy nyomtak ki az orvosok anyám hasából...kegyetlen kínlódás lehetett mindkettőnknek.Ekkor,itt,elindult egy élet,baromira nehezen...
A kineziológusnál dolgoztam már ilyesmikkel...anyám sokkban-én is biztosan sokkban-majd kék fény,-nem ettem-anyánál szorongás-depresszió,valahogy úgy képzelem ezt az egészet,bár normális súllyal születtem,koraszülött se voltam,mégse voltam soha annyira életképes mint a többi kisbaba és kisgyerek később....100% már akkor alakult az,elkezdett alakulni,hogy ma anyával..nagyon...nagyon rossz a kapcsolatom.Nem tud kezelni...én pedig már annyi fájdalmat,bántást hordok magamban az elmúlt 25évemből,hogy nem csak közömbösen érzek iránta,szinte nem foglalkozok vele.Nem ...lehet nem is szeretem.(lázas,lázas,maradok közömbös,ez szörnyű,de ő pl lehet hogy tőlem meg is halhatna) Megint egy hullámvölgy alján vagyunk..irtózatosan szenvedek de nem tudok mit tenni.Ez a sorsunk..biztos van dolgunk egymással,hiszen ha nem lenne,nem őt választottam volna anyámnak..s hogy én választok?valahol hiszem...mélyen hiszem a kineziológia alapjait,hogy minden életbeli elrendeltetés az anyaméhben kezdődik...
2. Így útra keltem mint millióan mások..jártam/járok egy utat,ovi,általános,gimi,megfelelés,anyámnak való behódolás,egyetem,20onéves korra tolódó "lázadás",öltözködési-viták,sírás,ajtócsapkodás,kiabálás,ingerültség,harag,szorongás,depresszió,az életemnek eddig a 70%a kb lenn a maradék 30% fenn.Mondani lehetne,hogy fiatal vagyok,elpazarolom a fiatal éveimet..de épp,mitől legyek boldog,minek örüljek?anyámmal a harcok,önbizalmam padlón főleg amikor azt mondja se szívem se lelkem,meg hogy ha majd dolgozok,meg fogok halni..meg megakasztja a novellaírást meg azt amit kedvvel csinálok,kórus-hiány stb...egyedül,kutyóval...ő a barátom,meg próbálok önmagam legjobb barátja lenni mert máskülönben nincsen...sokszor érzem úgy,senkim.(pedig sokan szeretnek,ezt is érzem) Ok,szülők mellettem állnak még...de nem érzek kötődést...ezer ember között is tudunk egyedül lenni,egy családban is lehetünk egyedül...
de bízok abban,hogy egy másik cél vár valahol..abban hogy valamerre el fogok majd indulni...hogy sikerül a múltammal elbánnom...'más ok,más cél,hív valahol'....egy pont a távolból...s elindulsz feléje.
Csepp a tengerben,
Kit Földre ejt egy kósza csillag.
Csepp a tengerben,
Minden jól van már, hogy itt vagy.
Kit Földre ejt egy kósza csillag.
Csepp a tengerben,
Minden jól van már, hogy itt vagy.
3.Hiszem,hogy mindannyian apró cseppek vagyunk a végtelen univerzumban,kis semmik hiszen a világ akkora,az emberek pedig csak kis hangyák,de mindenkinek megvan a maga útja,maga feladatai,szenvedései,örömei,minden amit át kell élnünk ahhoz hogy egy nap úgy mehessünk el,nem öngyilkosság által,természetesen,hogy megéltem mindent amit a sors elrendeltetett..s néha már én is kérdeztem Istent,mifenének vagyok én itt..de ha nem hiszek abban hogy mindenki szeretetre rendeltetve céllal született a Földre,hogy leélje az életét,hol örömben,hol kínlódva,már rég ugrottam volna a hídról.Nem egyszer vaciláltam a gondolattal mély depressziós időkben de képtelen lennék rá..az öngyilkossághoz nagyon gyáva vagyok..de akkor is az ember néha felteszi a kérdést: minek él?mi értelme itt lenni?felhőcskén jobb???
Anyámmal a kapcsolatom biztos csak felhőcskén fog javulni.Elkeseredettnek tűnök?az vagyok..nem is egyszer borultam ki..hetekig,órákig percekig vagyok kemény...de aztán amint úgy érzem,elengedhetem magam,megjelennek a könnyek.De ez nagyon ritka...és..valahol van egy hitem,Istenben,az univerzumban,abban hogy valami céllal születünk erre a Földre..hogy Isten teremtett e vagy ...van a spirituális oldal: hogy a lélek leszületik egy testbe s választ egy apát és egy anyát..no,most kicsit mindkettőt hiszem,s ez segít néha...mert ha nem hinnék ilyesmikben,talán már rég tettem volna valamit...
Hiába lázadtál, ezerszer eltévedtél,
Hiába szárnyaltál, ezerszer visszaestél.
Múlt ezer év; mondd, mit reméltél még?
Hiába szárnyaltál, ezerszer visszaestél.
Múlt ezer év; mondd, mit reméltél még?
4. Egyrészt: nem lázadtam,a lázadó korban legalábbis.Behódoltam anyám akaratának..igaza volt mindig mindenben,szinte ő öltöztetett,legalábbis kitette a ruhám 17-8 éves koromig.(Igen,bármilyen fura,mert a többség kiakad ezen!) 20onévesen próbáltam lázadni,ruhatémában..sírógörcs a szekrénynél,veszekedés,hajtépés,karmolás,de mindig anya nyert....nagyon erőszakos,domináns....hogy ezerszer eltévedtem az tény...fizikai életben is,s lelkileg is..soha nem tudtam a jó irányt..néha beálltam egy irányba,s ha kudarc ért,rögtön valamiféle változtatásokon kezdtem törni a fejem,irányváltoztatásokon..
Ez sokkal inkább igaz: néha szárnyaltam,pl kineziológusos idő után vagy az egyetemi időkben amikor ösztöndíjam volt,hiszen jól tanultam,önbizalmam is normálisabb szinten volt,kicsit nyitottabb voltam az emberekkel,mert emberek között,barátokkal előadásokon szemináriumokon ültem,de dupla akkora erővel estem vissza,még az utolsó évemben...pszichológus mellett,kórusos életem bizonytalanságai és lezárása mellett lediplomáztam,de az önbizalmam közben padlón volt...a diplomának már nem tudtam örülni.Elfáradtam lelkileg..majd jöttek a sikertelenségek,az első ált. iskolai próbálkozások,folyamatos kudarcok,a barátokkal szétszakadtunk,azóta visszaestem.Önbizalom,kapcsolatok hiánya,zárkózottság,majd lassan elvesztettem az erőt,a motivációt az életemben,kiveszett a szeretet,gyakran jelent meg a félelem.Üresség és elveszettség érzésem van ma néha!Soha nem találtam egyensúlyt..s még ma sem állok biztos lábakon.Az életemben az egyetemi éveim voltak a "szárnyalás" évei,a többi mind..a gimi a neutrális vagy mínuszba kilengő évek voltak,az egyetemen a nyíltabb légkör kiszabadított,felszabadított a gimis szorongásokból..s bár az egyetemen is volt elég bajom,de egyenlített a "szárnyalás" az érdekes előadások,az emberek,hogy topon kellett lenni.S mióta ez nincs...vége,s kéne valamiféle életet kezdeni,megint a visszaesés jellemez.
Hiába játszottál, te vagy a játék rabja,
Felkap a hullámok habja.
Még ezer év, míg partot érhetnél.
Felkap a hullámok habja.
Még ezer év, míg partot érhetnél.
5. No,most vagyok ebben a helyzetben.Amolyan felkapva a hullámok által,sodortatva,félve az újtól,barátok nélkül,egyedül,anyámmal harcolva,magántanítás napi szinten... ..de nincs part...nem látom.Talán nem lesz ezer év..önfejlesztő spirituális tanfolyások jöhetnének ha lenne hozzá anyagi hátterem..de nincs.A magántanítás erre nem elég...szóval 1. munka,valami kéne,valami ami stabilitást ad,olyat amit tudok is csinálni,s elképzelésem nincs mit akarok, 2. akkor lehetőség lesz több mindenre...a párkapcsolat meg....no komment.Előbb meg kell tanulnom mást közel engedni,meg kell éreznem az érintés erejét...hagyni,nem félni a közelségtől és megbízni magamban,másokban és a világban.
És..és végre ÚGY ÉLNI,HOGY ÉLVEZZEM A JÁTÉKOT.NE "RAB" LEGYEK...az eddigi életemben leginkább önmagam rabja voltam...játszottam,benne voltam valahogy a játékban,de ez még soha nem szabadon történt,hanem "rabként"...most meg amolyan sodortatva a hullámok által partot szeretnék érni...ami lehet lesz még 10év,vagy csak Isten tudja mennyi..de egy nap az ember partot ér,önmagával s így egyben a karrier és a párkapcsolati területeken is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése