Postára menet..épp csekket fizettem be..elhaladtam a volt általános iskolám előtt..pár kolléganő kinn állt a suli előtt.Készülődtek hazafele..ott beszélgettek...elhaladtam lesütött fejjel...oda se köszöntem...nagyon beszélgettek...azt se tudom,észrevettek e ...felismertek e ... mert simán úgy érzem a napokban senki nem vesz észre...de én is kerültem a tekintetüket...
Rájöttem mit érzek...azért van a 0 önbizalom,önbecsülés,hogy nem merek más főleg szakmabeli szemébe nézni,mert úgy érzem csőd vagyok..
itt a Cholnoky-ban kezdtem amit kezdtem a mély vízben...3 hónapig...s nem boldogultam úgy ahogy kéne...biztathatsz,hogy 3 hónap nem elég se gyereknek se tanárnak egymáshoz szokni...de akkor se...nem éreztem hogy jól csinálom..kitartó vagyok nagyon,de bizonytalanabb abban mi a jó,mi a nem...
Egyszer ült be egy magyaros kolleganő hátulra a 7.be..a 7.d ofője volt...no,hirtelen a csoport édes kis angyalszárnyakat növesztett...s utána megdicsérte őket,hogy példás óra volt,engem pedig megdicsért az ig.helyettesnek...ha bármi kis bibi lett volna,nem tette volna....
No,de a példás kis csapat nem egyszer kijátszott mikor egyedül maradtam..
A 6. meg egyadta rémálom volt!!!Nagyon erősen bementem,s gyengült erővel menekültem óra végén vissza a tanáriba...
Lehetőséget adtak,hogy elkezdjem...OKÉV-es angoldolgozatokat írattam,százalékoltam,év végi jegyet adtam..ami 25 évesen belecsöppenve a szitukba nem volt egyszerű...
Majd jött a Szentkirályszabadjás 1 hónapom..1 hónap múlva elküldtek--------> MOST: Föld alá tudnék bújni...régi munkatársakat kerülöm..de másokat is...kerülöm az embereket.(Lehet néha azt hihetnék,bunkó vagyok,de nem,csak épp teljességemben nem stimmelek) Talán szégyent érzek..amit biztosan nem kéne,mert...bár így érzem,nem az én kudarcom,rosszkor rossz helyen voltam,s talán egy nap lesz a "jókor jó helyen" is...Szentkirályszabadja teljesen padlóra tett,minden energiám kiszedte..azóta nem találom a helyem,azóta előjött minden régen is fennálló gondom...azóta az önbizalmam s az önbecsülésem a mínusz szinteken...ésssss ELBÚJDOKOLNÉÉÉÉK A FÖLD SZÍNÉRŐL,nemhogy tanítsak...itthon tanítok..de úgy érzem se erőm,se bátorságom máshoz...
SŐT,azt se tudom néha,jó szakmában vagyok e ...van e helyem itt....van e helyem a Földön,van...van e helyem tanárként,nem biztos,bár mások szakmabeliek akik láttak helyzetben azt mondják van,nem vagyok biztos..módosítsak?lehet....de...hogyan???...s legfőképp mire???
Elképzelésem nincs a jövőről...egy halovány jövőképem sincs úgy érzem...Angliába menni nem merek..a tanítást próbálgatom...s akik járnak hozzám,szeretnek járni...meg emberileg a sulikban is biztos többen szerettek,ezt éreztem sok gyerkőcnél...hiszen ma is rám kiabált valaki..."Csóóóókolom!" :-)))...vagy Szentkirályszabadján is éreztem hogy voltak akik igazán szerettek..a pindúrok között leginkább meg még talán 4.-5.ig...netalántán 6. de a 6. az megint más világ...néha nehéz volt a dolgaikra,órai poénjaikra,kérdéseikre,időhúzásaikra mukkanni...a 8. az meg megint komolyabb.."nagyrészt" értelmesebb banda...na jó,nem teljesen...a szentkirályi iskola hát az nem épp 100as...de....azért szerettem ott...csak idővel rájöttem több a gondom mint az örömöm,több a küzdés,több a sírás persze itthon órán kívül több a stressz mint az öröm a fejlődés s a jókedv...közben itthon naponta kiborultam,mert éreztem hogy el fognak küldeni...lehet a pesszimizmussal valahogy alkalmaztam a Vonzás Törvényét...de nem igazán éreztem jól magam a bőrömben....s most se minden 100as,egyszer így-egyszer úgy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése