Karafiáth Orsi: Nulltündér

Nulltündér

...s a mindig másmilyen most egyszínű
Akár a lég - alakja változása...
Riadt és rebbenékeny. Összerezdül, 
eltűnő testét zaj, a fény ha bántja.

Ruhája ránca nyár, gyűrött románc,
hajába kócolódott minden este.
Letört körmöcskéjébõl furcsa félhold;
testét a hõség lassan áterezte.

Jóskártyáján az ábrák megfakultak,
törött pálcája nem lobbantja lángra.
Nem mondja: "Hopp, és bűn és báj - legyen!!".
Semmit se mond. Mintha semmit se várna.

Amit veszített, nem lehet keresni.
Amit mulasztott, mégsem múlik el.
A nincs elõtti tágas, ritka térben
övé mi; erre gondol szüntelen.

Az éj leszáll, hogy színét felvegye:
nyugodt sötétségű, tündéri kék.
A hajnal harmatában nem találod - 
saját varázsa szórja szerteszét.

Elszenderült a domboldal tövén.
Fölé hajolhatsz, jaj, csak fel ne ébreszd!
Ha most kívánnád, érintése métely.
Ha most ölelnéd, csókja semmivé lesz.

Fekszik csak az esőáztatta fűben,
fehér vászoncipője tiszta sáros.
Nézd hosszasan s ő percről percre szebb lesz.
Álmodd hozzá egy másik éjszakához.