Fájt a múltam,bezárkóztam
talán hogy védjem magam
sok embertől elszakadtam
messze távolodtam,s ellenkező
irányba haladtam.
Ez a jelen,zárkózottság
küzdés és kapaszkodás
feljebb és feljebb az
égnek törő cseresznyefán.
A cseresznyefa a tavaszba
a nyárba,szerelembe,barátságba
vezető boldogság fája.
Így jutsz el a boldog jövőbe
kanyargós ágakon,utakon járva
sokszor mélyen fájva.
Sok régi barátot "veszítve"
írni már félve
távolodsz nagyon lassan
a múlttól
a fa alján mászó sok kis bogártól.
Törsz egyre feljebb,a cseresznyefa
már súlyodtól terhes,
útközben kicsit cseresznyézel
s dolgozol a felejtéssel.
Új dolgokkal találkozol
egyik ágon madár dalol
te megállsz és visszadalolsz s
ahogy továbbmászol
madárka hozzád társul.
A múlt volt,elmúlt
mindenki más utakon jár
féltél a talán már feldolgozott
'veszteségtől'
s most félsz kicsit
a lehetséges 'új adta' élménytől.
Mégis barátkozol s
a fatetőre érve
felnézel az égre.
Isten szólít: hát megjöttél?
Most dönts: Hozzám jönnél?
A kérdésem a következő:
a halál lenne a jövő?
Nem,nem mennék még
hiszen annyi itt a feloldandó kétség
lenn a múlt,útközben a jelen
fatetőre érve pedig a jövő terem.
Majd megyek ha készen állok,
akkor az égig szállok.
Jól van Gyermekem: szólt Isten
itt a fatetőn,ez a jövő.
Az út bár kanyargós és nehéz
légy kitartó és ne félj.
S majd ha valóban eljön az idő
a fáról leesve vissza a múltba
talán elér a halál,s átsuhan rajtad
mi vár.
Végigpörög múlt,jelen és jövő
majd lelked tovaszáll a bolyhos felhők fölött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése