Fönt-Lent-Át-Filozófikus magyaróra

VASADI PÉTER-FÖNT/LENT/ÁT

A „fönt” határtalan.
Egyetlen innen-partja van.
Hónesz a jel,amelyre
Lélegző csöndben indulunk S lihegve érkezünk meg.
És „fönt” szikrázva szétesünk,
utak futnak belőlünk
mindenfelé,majd
újra össze,újra föl
szoros felhő-magányban,és
mint a víz szökése,
újra le,ragyogva,zúgva,
félelmben.Légszomjtól
szenvedünk ugyan,
hánykódni érte mégis
megtanultunk.////
A „lent” az lent marad.
Legősibb televényben
Arany pazarlás füstölög.
az egész „fönt” belőle él
beléje hullik vissza,
súlytalan.
Fönnsíkjain a hallgatás
árvalányhaj mezői lengenek,
mint nagy,szent,penész;
illatozik a rothadás.
Megnyílik néha,hirtelen
sebe föl-fölbugyog,
hogy lássuk,
él.
.....Az irányoknak ez a látszólagos dichotómiája az Át című versben úgy oldódik fel, hogy a versbeszéd a problémát más horizontra helyezi, s az irányultságokat (az ember metafizikai léthelyzetét) az énnek az alapszerkezetre vonatkozó új reflexiója írja át: „Úgy kellene, hogy mozdulatlanul. / Egyhelyben, folyton, mégis. / Hozzám hamar, de hozzád hamarabb. / Mielőtt fölfutna az ív, / oda ereszkedjék, hová / megérkezni akart. / A befejezés kezdete előzne, / s minden következő íves / szakasz hátrálna egyre, / végül, mi száguld, mindig egy pontban van. / E pont az „át” fúratlanul, mert megtalálta végtelenjeit / a sűrűségben, ami önmaga.”(Át) A szöveg tehát a „mozdulatlan intenzitás” tételezésével semlegesíti a fönt-lent, tól-ig dichotómiát, s egy temporális szerkezetbe ( az „át” örök) fordítja át az én létlehetőségeit...komoly ez így :):P Előjönnek bennem a magyarfakultációs élményeim :D