Mellettem egy bögre forró csipkebogyótea,kinn a fák már deresek,biztosan mínuszok lengenek.Itt a tél visszavonhatatlanul.
Hazafele az elszakadás témáján gondolkoztam.Elszakadás a szülőktől..elszakadás a múltadtól,olyan emberektől akik régen,éveken át a melegséget,a támogatást,a barátságot jelentették..olyan emberektől,akikhez valahol nagyon mélyen kötődtél.Nem egyszerű.
Már párszor nekem szegezte anya a kérdést: Kötődtél Te bárkihez is az életedben? Igen,egy nevet mondtam,egy közös régi jó barát nevét..meg aztán..elgondolkoztam.Kötődtem én valakihez úgy igazán valaha is?Úgy mélyen,lelkileg.Nem igazán.Pasi sincs igazán ilyen,de még a családhoz is ritkán érzek kötődést magamban.Nem is tudom....Mégis van egy-két olyan személy,barát,akihez igenis mélyen ragaszkodtam...és....és most,minden szálat el kellett vágnom.(Nevet/Neve(k)et direkt nem írok,nem fedem fel a kilétét/üket..majd ha egy nap olvassa ezt,tudni fogja,hogy róla van szó,érezni fogja a szavaimból!Nekem pedig könnyebb így írni,itt,'inkognitóban' mint személyes levélben..,sokszor általános alannyal próbálok,az "én" helyett)...
-Szóval,emlékeztek mikor indítottam a blogot?Minek hatására?Ki emlékszik?
-Igen,ügyes,ott a pont.Egy borzalmasan nagy,komoly mélypont,s lelki összeomlás után döntöttem úgy,blogot fogok írni.Lesz egy csatorna,szelep,ahol leírhatok bármit,anélkül hogy bárkinek személyesen címezném,majd attól félnék mit reagál,megharagszik vagy bármi..nem szeretnék többet ettől félni.
Szóval...hogy is játszódik le az emberben az elszakadás.A szülőktől való elszakadás is egy nagy lépés..de jó tud lenni,és...meg kell,hogy történjen hiszen ez az élet rendje...néha kifejezetten jó egyedül,s ha az ember annyira nem is kötődik..nem is annyira fájdalmas mindez.Viszont egyedül begubózni se jó.
Vannak..vannak régi barátok,van egy múltja az embernek,sok-sok régi emlék,egy-egy levél a múltból,egy-egy zene amiről mély élmények jutnak az ember eszébe.Végigmész egy utcán,eszedbe jut egy régi jó barát..egy este,egy koncert.
Helyenként az ember végtelenül magányos tud lenni...végtelenül keresi magában a régi emlékeket,régi barátságokat,a régi kapcsolatokat..próbáljuk ilyenkor a dolgokat fenntartani,visszahozni,de úgy érezzük idővel hogy minden elveszett.Lehet túl erősen,túl görcsösen próbáltuk,ahelyett,hogy megadtuk volna a másiknak a szabadságot s mindemellett szeretjük továbbra is,távolról.Ő is éli az életét,járja az útját,tudva számíthatunk egymásra,bármi baj van (de már ezt se érzem sokszor!)..nem szabad görcsösen ragaszkodni,kötődni senkihez..szeretni is,lazán kell.
Komolyabb esetekben,szemlélve az eseményeket,a távolodást,kavarog bennünk,hogy minket senki nem szeret,nem érdekel senkit semmi (s makacsul azt mondjuk,jó akkor engem se a másik!...de mégis szeretjük a másikat,s az emlékek bennünk élnek),azt érezzük,senkinek és semminek nem hiányoznánk ezen a földkerekségen ha nem lennénk..két héten át próbáljuk magunkra felhívni a figyelmet,s amikor azt érezzük,minden hiába,töröljük magunkat a közösségi oldalról..és....egy este apró jól eltalált kérdések által egy nagyon mély szorongó sírógörcsben törünk ki.Hiszen már túl régóta gyűlik,aminek gyűlnie kellt.Azt érezzük,itt a vége valaminek..itt a vége egy kapcsolatnak,egy több éven át szoros,ragaszkodó,szertettel teli,és őszinte barátságnak.
Ennyi!Slussz!Eljutottunk a hullámvölgy aljára....innen csak a felépülés várhat.
És...és blogot indítunk,hogy kiadhassuk magunkból az érzéseink,gondolataink szabadon,nem félve attól,megharagszik e a másik,elfordul tőlünk vagy elveszítjük.Hiszen...talán már elveszítettük.Vagy csak mi érezzük így.Egy ideig ezt érezzük,s ez kegyetlen fájdalmas tud lenni.
A mély,zárt s szorongó sírás,egy nagyon komoly sírógörcs pedig sokat segíthet.
Azt hiszem,igen,ebben a mély zokogásban,s összeomlásban szakadtam el valamelyest a múlttól..és szakadtam el "Tőled",mint egy régi jó baráttól.."Tőled",akihez annyi emlék fűz,annyi jó élmény,s annyi mélypont,annyi segítőkészség oda-vissza,s szeretet oda-vissza,hol görcsösség,hol harmónia,hol félelem,hol szeretet,megérzés,ráérzés,telepátia,s intuíció...egy koncert,vagy épp egy beszélgetés.Sok-sok emlék,s sok-sok érzés,és mélyen a szívemben őrzöm a jót,ezt tudd.Őrizd "Te" is!
Lehet ez most,megható lesz..vagy felkavaró,vagy...lehet nem fog sehogy hatni,nem tudni..de,azt érzem ma,a sírógörcs után 2-3 héttel,hogy ebben a mély zárt zokogásban vágtam el magamban minden szálat,ami a múlthoz,"Hozzád" fűz..ebben a mély zokogásban,eltéptem minden kötődésem minden ...hogy mondjam...mindent kitéptem a szívemből.Csak zokogtam perceken keresztül,hosszú perceken keresztül,kiadtam minden fájdalmam...azt hogy "mennyire hiányzol"...majd,mikor...mikor vége lett.....vége lett,csend lett bennem,mélységes csend...s rájöttem idővel,igen...elszakadtam "Tőled",eltéptem mindent szálat...ma már azt érzem,nem hiányzol...szeretlek,s a szép emlékeket őrzöm,de nem hiányzol.
Kegyetlen érzés ezt leírnom,soha nem hittem,hogy egy nap le fogom,de ez van...nem csak eltávolodtam,néha félek attól,hogy megszűntem szeretni....(pedig azt nem,soha nem szűnök meg!)
Ez egy mély,s hosszú folyamat volt mélyen a szívemben...de megtörtént.
Közben egy átmenet is történt a napokban,s kezdtem közelebb kerülni egy új jó baráthoz..együtt bocsátottak el minket,s már akkor ott a szentkirályszabadjai iskolában elkezdtünk jóban lenni.
Ma pedig ezt magyarázom neki: Figyelj,félek közel kerülni hozzád,félek mélyen,lelkileg közel kerülni hozzád,mert tudom-hiszen most éltem át pár hete-hogy kegyetlen fájdalmas az elválás...nem is elválás,inkább elszakadás a másiktól.Most éltem át valakivel szemben,s nem akarlak...nem szeretnélek Téged is elveszíteni.
Ő ezt írta vissza: Kicsi Zsófim!Ettől ne félj!Engem soha nem fogsz elveszíteni!Írj nyugodtan!
Bennem megfordult,hogy..igen,mondta ezt már más is nekem,s most mégis...mégis eljutottunk egy pontra,hogy erővel,drasztikusan kellett kitépnem .....íííí,ezt így inkább nem írom többet,mert nagyon erős így...soha nem tépem ki a szívemből(!),szóval erővel,drasztikusan kellett elvágnom minden köteléket,s ez hosszú folyamat volt,nehéz..és egy sírógörcsben sikerült elengednem ezt a Valakit.És..ezt annyiszor meg kell tenni az életben..s sokszor félek..félek már közel kerülni emberekhez...mert kegyetlen fáj amikor minden véget ér.
Ő,a Szentkirályszabadján megismert jó barát mondta azt,addig vagyunk egymás mellett,amíg van mit tanulnunk egymástól...s aztán,amikor már nincs mit tanulnunk egymástól,a kapcsolat automatikusan megszűnik...De ez a megszűnés annyira nagyon nagyon fájó tud lenni.Kegyetlen fájó!Főleg ha igazán mélyen a szívembe,lelkembe engedtem a másikat.Ezt kevés emberrel teszem meg s ezért fáj...triplán!!!!
Sokat gondolkoztam azon is,ki vagy mi lehet az eltávolodások,a lelki elszakadások okai...s.. sokszor magamban kerestem a hibát.És..igen,valahol én is oka vagyok,hiszen sokszor...elhiszem,menekülnek az emberek mellőlem,próbálnak segíteni,sokszor éveken át,majd feladják..hiszen sokszor nehéz velem,tudom jól,..viszont ott van az is hogy megváltozott az élet,az enyém is,az "Övé" is,más az út,más a téma,mások a gondok,nincs közös pont,mások vagyunk (bár az évek alatt nagyon gyakran éreztem,hogy lelkileg nagyon hasonlóak a korkülönbség ellenére is!)...izé,de miért is kéne közös pont egy pár kedves sorhoz néha?
Az ember..személyesen fél néha írni.Elszakadt,elszakadt,eltépte a kötést,eltépte,s nem akar kapcsolatba lépni a másikkal mert fél mert...fél mi lesz,fél a reakciótól...attól függetlenül,hogy szereti,s mindig emlékezni fog rá...s valahol azt is tudja,hogy a másik is szereti őt,csak egyszerűen..messze kerültek egymástól.
(És..a soraim olvasva,nem tudom gondol e valamire,kavarog e benne is ugyanúgy pár gondolat,érzés,mint bennem,érzi e azt,hogy lenne beszélgetni,megbeszélni,s tisztázni valónk... én néha érzem így,de szóban személyesen,"én"-nel,konkrétan úgy,hogy itt vagyok "én",ott vagy "te",s itt van ez az egész...nem tudtam volna minderről beszélni)
