Nos,hát..egy hete indítottam a blogot.Holnap lesz egy hete.Azóta talán kezdek jobban lenni...(viszont most anya borult ki,hogy blogot írok!)..de ..fogjuk rá.Jobban vagyok.Pénteken még megyek a Bach cseppes ismerősömhöz,mert..azért ingatag az ember eléggé.
A hét elején,hétfőn tettem egy munkakereső körutat a Bakonyban.Konkrétan nem írom le,hova.Megy végig a busz a Bakonyban,jönnek a települések,s egyszer csak a busz megáll,sunnygirl leszáll,elindul keresni az adott iskolát,a célpontot,egy igazgatónőt.Aztán betéved egy óvoda felé..végre örül,hogy talál egy iskolát,de kiderül,hogy nem jó helyen jár.
Végül célt ér,leadja az önéletrajzát,s kicsit bekukkant a célsuli életébe.
Szép idő van a napokban.Legalább kirándultam egyet.
Mindennap vannak magántanítványaim,van egy levegőzés,városba menetel,ebéd,posta ha kell..Rossman,gyertyanézegetés,csak hát..olyan drágák sajnos..ma pedig lementem a Barakkába,s vettem egy pár ezüst fülbevalót.2 Holdat.:) Legyen már valami kis örömöm is.
Meg...amit még pozitív örömforrásként élek meg..Jön a karácsony!Ha megkörnyékeznének minket az utcán,segítsünk a beteg vagy épp sérült,fogyatékos gyerekeknek,hogy szebb legyen a karácsonyuk!Ha csak pár száz forinttal,akkor is!!!!Ami nekünk természetes,nekik nem az.
A bennem rejlő mélységes szeretetet pedig mostanában apró kis marcipánszívekkel adom ki...annak aki itt van a közelemben,s olyannak akit tényleg a szívembe fogadtam.
Kevés ilyen ember van az életemben!Amolyan egy kezemen megszámlálom,hány.Kevés embert engedek a szívembe de azok örökre a szívemben maradnak.Sokan messze vannak...lennének páran akiknek adnék még a marcipánszívből,tudnék sorolni pár embert,akik igenis,szívvel-lélekkel biztattak a blogírásra is,az Ildi,a Gizi,az Éva,de messze laknak,egyikük éppenséggel Svédországban hosszú évek óta.Viszont,aki közelebbi,elérhető távban van,ők kapnak,az a pár ember.:-)
Anyával is végre végre rendeződött a kapcsolatunk,viszonylag jobb,nyugodtabb minden,s így az igazi..csak az rossz,hogy ehhez egy brutális mélypont,s megzúgás kell,nagyon mély depresszió,nálam is,és persze nála is,hogy rájöjjünk,mi a fontos..s hogy...hogy nem vagy alig-alig beszélgetünk.
Nekem lételemem az írás.Mindig is az volt!Szóban a zárkózottság van..a gátlásosság,a félelem a megítéléstől,attól hogy esetleg olyan dolgot mondok amit nem szabadna..félelem attól,hogy olyat mondok,ami visszaüthet,vagy amivel megbánthatok mást teljesen akaratlanul.Más esetben azért nem beszélgetek mert kegyetlenül félek a durva,lelkileg marcangoló,széttépő,negatív vitáktól.(amikből én mindig szépen kilépek,visszahúzódok,így lettem végleg írás-orientált,hallgatag az évek során,bár alapvetően hallgatag a természetem már pici korom óta)
De alapvetően egy jó s szeretetreméltó teremtés lehetek-bár sokszor éreztem azt,hogy szerethetetlen vagyok,hogy nem érdemlem meg a szeretet,s ma is azt érzem...lehet nem érdemlem meg a jót az élettől-de soha senkit egy szóval nem bírnék bántani,alaptermészetemnél fogva jó vagyok-csak közben sok helyzetben éreztem azt,hogy rossz vagyok..rossz ember,ilyenkor mindig erős bűntudat s lelkiismeretfurdalás kínzott,az önvád, s az önsanyargatás.
A történet valahogy így néz ki:
Adott itt egy huszonéves lány,aki úgy hiszem,nem is nagyon élt még,nem mer élni,s sok álmát,vágyát feladta.A sok-sok szorongás,az önbizalom s az önbecsülés végtelen hiánya,a sok feszültség,sírás,a "menekülés" megakadályozta hogy éljen...akadályozta a megfelelés,a megfelelési vágy a világ fele,az anya fele,a kapcsolatok fele,az iskola fele,a sok-sok görcsölés...ami mind a mai napig benne van,hol enyhébben,hol erősebben.
Egy lány,aki nem egyszer meg akar(t) halni,de harcol az életért,gyáva lenne meghalni,a küzdéshez viszont erő kell,s mindig új nap kezdődik...egy lány,aki nehezen született,s az adott körülmények azt mutatták,nem is nagyon akart megszületni,nem vágyott erre a Földre,félt,idegen volt,de a világ sajnos várta(de hogy miért,azt még ma is kutatja!biztosan céllal!)..az anya sok mélypontot megélt,a szülés után elaltatták mert még volt ott tennivaló,sokkot kapott,de a kislány végül világra jött.
Bedugták gyorsan a kék fény alá..aztán jött a többi gond,a kislány erőtlen volt,szopni képtelen volt,nem evett,az anya fáradt,szorongó s kétségbeesett,lassan pedig depressziós,s mikor felállt kimenni a mosdóba,összeesett.Ahogy a kislány nődögélt,kiderült gondok vannak a lábával.Az orvosok azzal ijesztgették a szülőket,dongalábú..de végül semmi komolyabb baja nem volt..viszont fél évvel később állt fel mint a többiek,s az óvodában is minden alvás közben bepisilt..aztán mikor 7évesen kivették a garatmanduláját mert már levegőt nem kapott tőle,hirtelen valami csoda történt..az idegrendszerben valami átkattant,s a gyerek többé nem pisilt be.Közben született egy öccse...6évre a kislány születése után...ahogy teltek az évek,a testvérféltékenységből az lett,hogy a két testvér eltávolodott egymástól,a lány elirtotta magától az öccsét,s a idővel elkezdte kevesebbnek,gyengébbnek,kisebbértékűnek érezni magát a jóeszű,jól s könnyen tanuló,normális életet élő,jó kis baráti körrel rendelkező öccse mellett.Közben a kislány már az óvodában magányos,magának való volt,s az apróbb szorongások,kapcsolatteremtési gondok már ott is megmutatkozhattak.
S ma is azt érzi,a szüleinek ő nem adott okot a büszkeségre úgy,mint az öccs.(hacsak az egyetem befejezésével nem,akkor igen,de a lány maga már lelkileg fáradt volt ahhoz hogy büszke legyen s örüljön)..Egy külső szemlélő,egy Svédországban élő barát,régi barát,olyan aki ismerte a körülményeket,s ismeri az anyát is,mélyen,azt mondta...miután a lány sokat kérdezgette a múltról: Anyukád benned egy kis hercegnőt várt,szeretett volna (későn jöttél s örültek!),s nem kapta meg..öcsédben kapta meg azt,amit nálad nem.
Ez az embernek nagyon rossz érzés tud lenni,de legalább mert a lány kérdezni..s jó volt egy kívülálló baráttól megtudni,ő hogy látta a születés körüli dolgokat.Ismerte az anyát..jó barátnők,az érzéseit,félelmeit,gondjait.
Ezt az illetőt a lány,ahogy növögetett,s lett 20éves,sokszor elkezdte második anyukájaként kezelni.Közel került hozzá.
Ma már eltávolodtak újra,de sokat jelent a lánynak a mai napig.Kevés ilyen ember van aki sokat jelent,de ő sokat jelent.
Hát ennyi...csak pár gondolat,sor a történetemből..most itt vagyok huszonévesen(közeledve a 30hoz),s még ma is küzdök,nagyon nagyon...hogy nyitottabb legyek az emberekkel,nyitottabb a kapcsolatokra,a szeretetre,a szerelemre,a párkapcsolatra,küzdök a magánnyal,azzal,hogy merjek szeretni s közel engedni mást,s merjem bátran vállalni a csalódás kockázatát...küzdök azzal,hogy merjem vállalni magam,önmagam úgy ahogy vagyok,a gondolataimmal,érzéseimmel,hogy merjek sírni,s kikiabálni a bánatom,küzdök az önelfogadással..küzdök az egyensúlyért,a helytállásért,hogy legyen munkám,esetleg egy társ az életemben,olyan aki ..akinek képes vagyok kinyílni s megmutatni a szívem,lelkem legmélyét,baba,család,s hogy végre egyensúlyt találjak..így vagy úgy.20on jóval túl közeledve a 30hoz ezek eléggé foglalkoztatják az embert...és ismerve a gondjaimat,nem lesz egy egyszerű menet az élet.
És..hiszem,hogy minden a születésnél kezdődik..sőt,a fogantatásnál.S hogy az anya lelkiállapota akkor,ott beleivódik a magzatba is,a szorongás,a feszültség,az elbizonytalanodások..s a megszületett kislány amikor felnő,hasonló gondokkal küzd mint amikkel az anya küzdött fiatalon,hasonlóan mély dolgokat él meg,sokszor ugyanolyanokat amiket az anya megélt fiatalon.No,épp ez alapján dolgozik például a kineziológus!!!
Húha,ha én írok se vége se hossza,de nemsoká jön korrepetálásra egy gyerekem,tehát lassan megyek.
Szép délutánt mindenkinek!Gyújtsatok gyertyát s fényben legyetek!!Én is azt fogom tenni!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése