A zongora megszólal.A zene belénk mászik.Szállunk a
dallal,fejünkben ezer hang s hangjegy lejt egymással táncot.A zene szárnyán
repülünk erdők,mezők,tengerek,s óceánok felett.A zene a
mienk,elvisz,elrepít,utazásra hív.A felhők fölött szállunk.Megszólal a fuvola
is mely a zongorával együtt egy varázslatos erdőbe kalauzol bennünket.Az
erdőben tündérek,koboldok csatlakoznak hozzánk.A zene elkomorul s hirtelen az
erdőre leszáll az est.Feljön a Hold,megjelennek a csillagok,s boszorkányokat
látunk a tűz körül táncolni.A tűz magasan felcsap.Hangosan nevetnek.A zene
komor,a zongora félelmet kelt,de mi nem félünk.Megyünk tovább az erdőben és
várjuk a reggelt.A mű végén a zongora s a fuvola egysége elhozza a hajnali
felkelő nap sugarait s a madárcsicsergést.Új napra ébredünk.Az éjszakai
koboldok,tündérek,boszorkányok,az éjjeli erdő varázslatossága eltűnik,a zene
elhalkul s visszatérünk a valóságba.Fekszünk az erdő széli virágos tisztáson
hol a zongora s a fuvola hangja folyamatosan halványul majd lassan
elhal.Rájövünk,mindez csak álom volt.Felkelünk s elindulunk az erdőn át hazafele.
Forrás: Kövi Szabolcs,Varázstánc,hallgattam és írtam
Hát ilyesmiket szoktam volt csinálgatni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése