Mindig asszondja,én azt hiszem,ő nem hisz bennem...de közben én nem bízok magamban....és ezért vagyok beállva arra,hogy ő se hisz bennem.Oké,igen,segíteni akar...oké,tanítson öltözködni,mit bánom én..neki öröm ez a stylist-kodás.Az mindegy,hogy én olyan messze vagyok,s olyan messze kerülök néha magamtól mint Makó Jeruzsálemtől.
És igen,görcsös sírásokat nem oldok fel pár óra alatt,magam,egyedül...és nincs puszi-se pá...de ez a mi macska-egér harcunk egy merő rémálom!!!!!!
Valahol a függőség és az önállósodás,az elszakadás szélén vagyok,munkakeresés stb...és igen,ez fájó,és görcsös,és sírós időszak...néha levendulázós,régebben bevontam a kineziológust,a pszichológust...és igen...talán a picikorom,a gyerekkorom a gyökere,de nagyon sok köztünk a frusztráció.Amikor megyünk együtt utcán,akkor is érződik.Én soha nem mellette megyek,hanem méterrel hátrébb ..rohanok utána,vagy egymás mellett de fél méter távolság köztünk...frusztráció,én félek attól hogy számára elfogadhatóan nézek e ki...s már sok mindent azért teszek meg,hogy elfogadjon.(néha közeledne mint egy "barátnő",amiért mások anya-lánya kapcsolatait,az ő barátnőinek a lányukkal való kapcsolatait irigykedve nézi,s fáj neki,hogy mi nem vagyunk "barátnői" viszonyban,de én mellette,soha nem voltam,s soha nem leszek teljes ember,egész-érzéssel)
Anno,a pszichológusnál elejtettem egy olyan kifejezést,amit azelőtt soha nem mondtam: hogy a bizalom terén stb,nincs stabilitás,nincs érzelmi biztonság.Ezt anyának soha nem mondtam,de soha semmit nem éreztem vele szemben stabilnak.Amikor minden jó volt kicsit,beszélgettünk stb,közelebb voltunk...sokszor utána hirtelen minden egyszer csak összeomlott...hülyén reagáltam,bezártam magam...mai napig,ha megsimogatna összerezzenek...és....most esküszöm sírni tudnék,tudok is..de tudjátok milyen az az érzés,amikor a testetek nem bizalmat jelez hanem rezzenést???Ez nagyon fájó..egy olyan blokkolódás,amit nem kívánok senkinek!!!
Utoljára a kinezes azt mondta,lehet réges-rég a születésemkor ért valami olyan érintés-élmény ami miatt ez van...meg,anya is régen sokszor volt velem durvább amikor felkapta a vizet.
Engem mások,pl az Ági,s a Tünde,a volt munkatársam ,az Ildi tanítottak arra,hogy bátran érintsek,az Ági például megmutatta mennyire könnyen feloldhat egy érintés egy sírógörcsből (épp egy vezetett meditáció kellős közepén,nagyon odavoltam)...s hogy ne ijedjek meg..és ne féljek a közeledéstől..mai napig úgy gondolom,hogy jópár esetben az életemben,másokban kerestem az anyai érzéseket..ezért van nagyon sok "anyám helyett anyám"-korú barát,ismerős,stb...akiknek sokat köszönhetek,mert megmutattak ezerféle érzést,hogy mi minden van bennem...aggódás,odafigyelés,szeretet....és akármilyen szomorú az anyám fele nem érzek ugyanígy.Nagyon-nagyon sokszor éreztem sokkal inkább mást az anyámnak,mint a biológiai anyám.
Egyszer megkérdezte tőlem egy jó pillanatban: Nagyon utálsz??? Mert én néha úgy érzem,szeretsz...
Tisztázd magadban,neked kell magadban.Írd le,mit érzel irántam.'
Most érzem,hogy annyi bennem az érzelmi blokk, a könny az anyámmal kapcsolatban...öcsémmel szerintem ugyanígy,csak magamba folytom..
Egyszer egy kemény hajnalon aminek volt esti konfliktos,problémás előzménye;egy végig zokogós hajnalon írtam anyának egy képeslapot..zokogva írtam le,hogy kegyetlen hiányzik...másnap,ő arra-én erre,20percen belül már a kineziológusnál ültem lelkileg kimerülve egy átsírt éjszaka után...kértem,ha tud,csináljon valamit,mert én ebbe belehalok.
Kicsit belehaltunk abba az éjszakába,biztos,én is,s anya is,ugyanígy mint a szülésbe-születésbe anno.Ma már,így ahogy mesél,nem érzem azt,hogy a szülés-a születés akkora csoda lenne.Az enyém,az egész folyamat nem hozott túl sok csoda-érzést szerintem.Sokat mesélt anya,depresszióról,a fürdőben való összesésről,a velem való gondokról...nem akartam enni...minden gond volt.Talán "gond" voltam neki?Biztos nem...hiszen szeret...de a mai napig rendszeres "halálok" és "születések" vannak a kapcsolatunkban...hogy lesz e ez valaha az a stabil,érzelmileg Biztonságos kapcsolat amilyennek lennie kéne,alap helyzetben olyannak kéne lennie..őszintén...nem tudom...Az elmúlt napokban többet sírtam itt a blogolás közben mint örömködtem.
Sok kis apró halál van,sok könny,sok oldódás,sok meditációs zokogás,sok...minden sok.
És itt vagyok ebben a korban,amikor el kell szakadni...és csak a harcok mennek,a könnyek,jelenleg is,a macska-egér harcok,hogy ő engedne is-s segítene is,és ez a kettősség szerintem ott van...ez kegyetlen nehéz..és csípi a szemem a könny már,a sok sírás....és nagy szükség lenne,ilyenkor tényleg,egy nagy-nagy ölelésre!!!!...s megmondom Nektek azt is,hogy nem pasitól vágyok rá,nem szerelemre,hanem barátságra..és egy olyan ölelésre,ami egy "anyám helyett anyám"-korú illetőtől jönne...néha úgy érzem,bárkit elfogadnék...na jó,azért nem bárkit...de.....no,szóval,aki érezni tud,az érez a szavaim mögött......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése