Nos,jön a tipikus "írd ki magadból az érzést"-típusú bejegyzés.Hazamentem ebédelni..kellett nekem basszus..azt hiszem este nem megyek.Zsebike menne biztos,nekem viszont "önvédelem" van.
Megint jön az állásinterjú-stressz,otthon is,főleg anyánál (pedig az én dolgom,az én életem,de ugye benne kell lennie csordultig)..öltözködés,próbálgatás mert nem mindegy a külső,mérhetetlen türelemjáték az anyámmal szemben,magammal szemben,az energiaszintem sutty lecsökken,jön az érzés mintha utálnám magam,mintha nem lennék jó magamtól..s mire elindulok szerdán az állásinterjúra idegileg teljesen ki leszek merülve,ez hétszentség (már most ki vagyok)...a fejem tele lesz dumával..ezt mondd-azt mondd,ilyen legyél-olyan..mert miközben az ember szerkókat próbálgat,dumdumaduma.....viszont ahogy felülök a fehérvári buszra,s elindulok abba a fehérvári gimibe,ahogy távolodok,úgy leszek jobban,ez is biztos...akkor tudok igazán oda koncentrálni,ami vár rám szerdán.
Hasonló a szitu már most,kész idegroncs szint.De. írtam motivációs levelet a Perfect Nyelvstúdiónak (ez egy másik hely)...hazamentem,kérdeztem...oké,ez tanácskérésnek van véve,de hogy minden mondatot a számba rágjanak,azt utálom...azért úgy gondolom,elég jól fogalmazok.
No,de,igen...nem csak a megszólításnál stoppoltam le,hanem...éreztem a megírt levélben a bibit.Nagy-nagy hibát!
Benne volt az a szó,kifejezés,hogy "sikertelenség"..bökte a csőröm,s rákérdeztem otthon...ezzel feldobva a labdát a dumadumadumára,hogy mindent a számba kell rágni.Meg,hogy bárki ilyet meglát,munkaadó,félredobja.
Ugyanez megy,ha nem levelet írok,hanem már interjúra megyek..s ezt már nem bírom..segítőkészség ide vagy oda,úgy érzem ilyenkor mindig, hogy elvesztem önmagam,elnyomást,erőt,s hogy rám "telepszik" anya (ezt apa mondta ki egyszer így de csak nekem,én soha nem mondtam ki de így van)..aztán persze anya biztosan azt segítené,hogy találjam meg..magam meg az utam,de azt ő nem tudja...hogy amikor "otthon-otthon" kiakadok,vagyis csak azt érzem,mindenre visszavágnék,hogy megőrizzem önmagam,s nem fogadok el semmit...vagy épp semmibe nem érzem jól magam,rosszul vagyok magamtól..és mindent úgy érzem anya erőltet,akár öltözködés terén amivel persze mindig jót akar....- amúgy a pszichológusnál jó ideig ide lyukadtam ki,ahogy beszéltem,hogy "de anyám mindig csak jót akar",ergo még én védtem őt,megértő voltam blabla...eltelt min 2-3 hónap mire a saját érzéseimről is tudtam beszélni,a saját nézőpontjaimról,megéléseimről-
MOST PL AZT MONDANÁM,EZ MÉG A HÉT ELEJE,AZ INTERJÚ FEHÉRVÁRON SZERDÁN LESZ,A MOT. LEVÉL ÍRÁS MA VOLT...és ahol hibáztam,hogy átmentem..átmentem ebédelni,mert minden konfliktba fulladt..és...nem leszek mindig olyan megértő,meg....odakoncentráló,hogy az "anyám jót akar"...most csak azt érzem,nem tudok lélegezni,gombóc van a torkomban és a gyomromban és sírok...folyamatosan,sírok,rohamokban jön rám,s erre semmi szükségem...és még szerdáig sok ilyen "segítést" kell "kiállnom",türelemmel...de nem akarom,hogy szerdára,mire interjú-szitu lesz az energiám mínuszban legyen.....pedig ahogy hétvégén nagyrészt itthon feltöltődtem,sok zene,sok mosoly,reiki után jó megélések,jó energiák..most sutty,le lett szívva minden..alig várom,hogy vége legyen a napnak és lefeküdhessek...anélkül,hogy bárkit látnék,s bárkivel beszélnék...előjött bennem az "önmagát védő",a "páncélos" én...ez az,ha nyitott a szívem,beengedek bárkit..viszont van olyan amikor azt érzem védelem kell...önvédelem..
A kineziológusnak-bár most lehetőség nincs-de lenne helye az életemben.Lehet jobb lenne hibákból tanulni mint kérdezni....ez az egész mai dolog,a nyakamon érzem,teljesen görcsössé tett megint és már félek ettől a motivációs levéltől...félek a hibáimtól és félek,hogy sehogy se jó...és hogy félre teszik.
Egyszerűen képtelen vagyok félelem nélkül létezni.Ez a görcsös hozzáállás mindenhez nagyon nem jó...de nagyon félek...... megyek,kicsit lefekszek,lelazítom magam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése