Reggeli 'zavar'-történetgyártás-anya-lánya kapcs.

Épp a kutyával sétáltam..benn a lakótelep közepén Zsebikét megijesztette egy nagy kutya pedig csak hangosan üdvözölte:) ,hát elindult kedves kutyám futóléptekben másfele.Így jutottunk ki a lakótelep szélére.
Itt ért el a 'baj'...ami valószínűleg csak nekem baj,de baj.
A séta további útvonala a lakótelep szélén az út mellett zajlott.Ilyenkor régen is,s ma is sok zavarosság kavargott bennem: kik jönnek kocsival,lát e ismerős,leadja e a drótot jóanyámnak...(hogy látott,milyen voltam,hogy néztem ki). Ez nekem egy óriási fóbia,hogy ki lát meg,s közben én hogy nézek ki..hogy mennyire szörnyen nézek ki stb,fantasztikus jó önképem van magamról.Köszönet.....,na inkább hallgatok,csend,psszt,nehogy azt legyen hogy mindenért őt okolom.

Zsebike szokásosan felugrált pár lépcsőfokot a virágbolt elé.Eldumcsiztam pár szót a virágboltos csajjal..ez jó megélés volt.Látszólag nem izgatta,hogy nézek ki..elfogadott,s beszélgettünk.Mesélt az építkezésükről,a kutyájáról,sok mindenről..

Majd továbbhaladtunk.Akkor jött a bibi...Valaki rám dudált.Az anyám volt.Épp ment a suliba biztos,vagy a városba.
No,innentől kezdve,jött-ahogy az Ági mondaná-a történet-gyártás a fejemben.Az elme bejátszott. "Undorítóan nézek ki." "Így nem szabad lejönni a kutyával se." "Most biztos átkozza az eget." "Biztosan megítél,ahogy kinézek,hiszen rendszeresen azt csinálja...azzal a takarózással,hogy segíteni akar." "Eldönti,hogy kivágja a cipőmet a kukába.","Sőt,kivágja bizonyos ruháimat is a kukába.","Szégyell.","Nem fogad el"."De én soha nem leszek olyan mint ő,akárhogy akarja."

Mennyire normális az pl,hogy itt vagyok 26évesen és még így is alkalmadtán,üvöltve szembe kell vele mennem öltözködés-témában?..s az,hogy amikor ő ezt mondja,öltözz át stb,én egy NEM-et..NEM öltözök át,nem lesz mindig neked igazad,s az ő válasza: Akkor letépem Rólad.
Nevetséges!!!!
Ha nem ijedek meg,mert kb elhiszem-kinézem belőle hogy idegességében letépi rólam,mert már sok mindent megéltem-szóval ha nem ijedek meg,visszavágok hogy "Jó,Tépd!Itt vagyok."..De nem....mit csinálok...fülemet-farkamat behúzva menekülök átöltözni.
Vele szemben gyáva vagyok... a harcokat rendszeresen megnyeri...és így legyen ebből önállósodás????

Jó ízlése van ez tény...fáj neki,hogy semmi tanácsát nem fogadom el,nem hagyom magam,hogy alakítson,mert jól tud formálni ez tény...ő az egyedüli olyan pont az életemben,akinek ellene megyek...sokszor üvöltözök,harcolok,veszekszek...de leginkább csendben ülök,talán valami védett helyen,magamba zárkózva,páncélban..mondja mondja mondja,de hozzám ne közelítsen.......

Néha szeretem,virágot veszek neki,közeledek,máskor mintha megtagadnám...nem az anyám!No,ezt még így soha nem mondtam,nem is jeleztem sehol...de tegnap Zsebike adott neki puszit,én nem...felejtsen el!Amikor belém áll a görcsölés miatta,főleg amikor fél órákat zokogok,én azt nem tudom seccperc alatt feloldani.

Ez az öltözködés téma a mániája.Én meg,igen,tény hogy nehezen öltözök fel normálisan.Fél órákat kínlódok mi passzol mihez,milyen cipő,melyik táska.Olyan sok nincs,mégis fél óra kínlódás,mi megy mihez...s az anyámnak ez a vérében van,ebben óriási tehetsége van,ezt többen mondják...s ő asszondja,nem fogadom el,hogy ebben gyenge vagyok,gyenge pont,ő erős,neki ez egy erőssége,s hagynom kéne hogy segítsen.Meg,hogy majd jön hozzám angolozni,hogy meglássam,hogy ő meg abban nem jó,mert nem pörög a nyelve.
De én....most már nem tudom neki magam hagyni.
Tizenévesen lett elcseszve.Soha nem dönthettem....mindig meg volt beszélve a másnapi szerkó....sőt,megmondom én,hogy a normális ez az egész:már a kis 5éves Mandibaba mikor velem élt,maga választotta reggel ki a cuccait...így szokta meg az anyjával,s én is így csináltam.Meg is volt/van a kiscsajnak a ki önálló személyisége,ízlése,szerintem már most picinek. (ez az ami nálam nincs)

No,én nem így lettem nevelve...anya szerintem elnyomott itt is...és most megy a sok kínlódás,ütközés,de mindig ő nyer...valszínűleg nem tenné,de félek,hogy valóban letépi rólam a cuccokat,sőt,képes dolgokat kidobni is...

No,és aztán ezek után mekkora csoda az,hogy önelfogadási zűrjeim vannak...csoda hogy a "parasztpicsa" jelzőt ma már nem hallgatom..néha az még bejön,hogy "undorító"...no,igen,nem szabad magunkat visszafogni,belőle meg aztán tényleg hirtelen jön minden,de ha én összegyűjteném-egyszer adtak nekem ilyen tanácsot-minden negatív szavát,jelzőket,minősítéseket amit felém intézett,és odavágnám neki,hogy lehet gondolkodni,kíváncsi vagyok mi lenne.A tagadás,a soha nem mondtam ilyet...Viszont: a lélekben minden él valahogy,a szavakkal építünk és mérhetetlenül tudunk rombolni is.

Szóval,már készülök du. mi vár otthon..de...én már sokszor előre tudom az anyám minden szavát és véleményét.Ha valahova megyünk,alkalom van,bármi,az stressz...öltözködés-stressz,mert anya csak úgy nem mutatkozik se apával,se velem..s kiosztja az ukázt,ki mit vesz fel.Apa lazább persze,de én nagyon rosszul élem meg...stressz szó szerint.Aztán meg utólag anya még szégyelli magát néha,hogy néztünk ki.Ez kész!!!!
Ez nekem állati rossz!

S ez,akkoriban a pszichológusnál is téma volt: ahogy jövök az utcán,figyelem a kocsikat,frusztrált vagyok,ki lát meg,ki nem,meglát e ismerős,ha meglát,mit gondol...elmondja e anyának,visszahallom e hogy láttak...s így,igen,nehéz önmagamnak maradni,lazán úgy ahogy vagyok,mert folyamatos szorongásban vagyok emiatt.Voltam is tavaly ősszel a Dávidhoz járós hónapokban,s vagyok ma is néha...anya azt mondja ez már fóbia,de nem az..hanem erős szorongásos megfelelési vágy a külvilágnak,közvetlenül talán az anyámnak,rajta át pedig a külvilágnak...mert ha az anyám esetlegesen néha frusztrálttá tesz,s ő is az,mert így meg úgy nem szívesen mutatkozik velem,akkor az egész......az egész hóbelebanc már elnézést el van b......szva.Ezért fogadok szót jókislány módjára,s veszem fel amit mond,ne legyen a frusztrált érzés,főleg ha együtt vagyunk.Egészen pici koromtól minden el van.....s most ennyi idősen másznék ki,meg hoznám helyre a dolgokat...de nem megy...mert anya mérhetetlenül frusztrál,fölöttem áll,harcokban félek tőle és hagyom "győzni",és fülem-farkam behúzva teszem amit mond......k.....ára meg kéne tanulnom kiállni önmagam mellett.....aztán helló,ez vagyok én....ha valaki elfogad elfogad,ha nem,lehet menni a sóhivatalba....ahelyett hogy folyamatosan elfogadásért,elismerésért,visszajelzésekért küzdenék,egyfajta küzdelem...a ..... felsőbbrendűségért,hogy ne érezzem az anyámat se felettem,az öcsémet se...mert ő is aztán mérföldekkel felettem áll...mindig úgy éreztem,hogy alatta vagyok...mindenben...nem számít,a 6 év különbség se,s hogy én vagyok a "nagyobb" a nagytestvér,mert lélekben öcsém mellett eltűnök a süllyesztőbe..anyám mellett meg végképp...

Az Áginál,hallottam Byron Katie-ről..ő azt mondja,az életünkben történetek vannak...mint nekem is ma reggel,az anyám meglát a kocsiból,nálam az elme elkezd sztorizni..s már a jövőben van...pedig az csak az anyám története.Rólam.Nem kell vele foglalkozni.Ő munkába ment,én hazafele a kutyámmal,ennyi slussz.

TÖRTÉNETEK JÖNNEK-MENNEK ÉS MAGUNKRA HAGYNAK. Ez a fő mondat.Tessék megjegyezni.Az elme sztorizik,gyártja a sztorikat...látjátok,az  enyém is százon,de ezt megjegyeztem. Ez a monda belém vésődött mert az Ági gyakran mondja...mondta.(Byron Katie-s mondat) Szóról-szóra átvettem tőle....A történetek Jönnek-Mennek és MAGUNKRA HAGYNAK!!!!Kiszállok ebből a mai sztorigyártásból is.Látjátok nekem az ilyen kényes pont az anyám.